Mechler Anna Eliza 2020

zeneművészet

Bemutatkozás

Karvezetői diplomámat 1997-ben szereztem meg a Zeneakadémián. Két évig az Operaházban voltam balettkorrepetitor, majd doktori tanulmányokat folytattam az egyházzene tanszakon. 2004-ben védtem meg a disszertációmat, aminek a témája az Énekek éneke a liturgiában és a zenében.

Az azóta eltelt időszakban különböző iskolákban tanítottam zenét az alapfoktól az egyetemig, és zenei munkáim, énekegyüttesem vezetése mellett egyre többet foglalkoztam az irodalommal. Először jeligés pályázatokon indultam, ezek sikerein felbuzdulva 2013-ban megírtam első mesekönyvemet, amit azóta kilenc másik kötet követett. Dolgoztam az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Kulturáért Felelős Államtitkárságon, mint zeneművészeti referens. Mostanában a Zenekar újság számára készítek riportokat, egy kórust vezetek, valamint a könyveimmel kapcsolatos gyermekfoglalkozásokat tartok.

Zenei hátteremnek köszönhetően egy egészen speciális területtel is foglalkozom: kórusmű-, opera-, oratórium-, és dalszövegeket írok. Az énekelt szavak teljesen máshogy működnek, mint az olvasásra szánt anyagok, mert a zene felnagyítja, érzelmileg erősebbé teszi a gondolatokat. Komponista alkotótársaim zenei szándékait is szem előtt tudom tartani, hiszen saját tapasztalatból tudom, milyen regiszterben mit könnyű énekelni, hogyan tud egy szöveg lassabbá válni, mit jelent a hármas lüktetés a szavak szintjén. 2018-ban kiemelkedő színvonalú szövegkönyvek írásáért a Patronus Arts Alapítvány díjában részesültem.

Az ösztöndíj három éve alatt két mű létrehozását tűztem ki célul: a szavak és dallamok összekapcsolását egy opera librettójának elkészítésével szeretném folytatni, ami a Cyrano-történet alapján készül, valamint egy Budakeszihez, a lakóhelyemhez kapcsolódó helytörténeti vonatkozású ifjúsági regény megírását tervezem.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-04-26 11:14:00

Hír

A KÓTA szervezésében április 25-én ünnepi hangversenyt tartottak a Szegedi Nemzeti Színházban. A 26 kórus részvételével lezajlott kórusünnep estéjén mintegy 800 énekes állt a színpadon. Az est egyik kiemelkedő eseménye volt Tóth Péter Pünkösdi kantátájának ősbemutatója.

2022-04-04 19:30:00

Esemény

A debreceni Kodály Kórus április 4-én a Vigadóban XX-XXI. századi kórusműveket énekel, többek között Tóth Péter: Liber transitus című művét, ami Mechler Anna szövegére íródott.

2022-04-03 10:00:00

Esemény

Április 3-án játékos foglalkozás lesz a Városligetben, ahol bemutatásra kerül a Cili és a varázscseppek című mesekönyv.

2022-03-28 09:53:00

Hír

Márciusban megjelent Cili és a varázscseppek címmel Mechler Anna új mesekönyve. A 2022-es év gyógynövényéről szóló kötet a cickafark gyógyhatásával ismerteti meg a gyerekeket.

2021-10-15 12:02:00

Hír

A Kutatók Éjszakája kapcsán kétszer két osztály látogatott el az MMKI épületébe, ahol Mechler Anna meseolvasással egybekötött ismeretterjesztő foglalkozást tartott nekik a gyógynövényekről.

2021-10-15 11:38:00

Hír

Az Aquincumi Múzeumban a XXIV. Aquincumi Költőversenyen Mechler Anna Audiencia című munkája közönségdíjas lett, Gyermekhalál című verse pedig megkapta a Nagy Lajos Társaság különdíját és a harmadik helyezéssel járó bronzzal ékesített babérkoszorút.

2021-09-14 13:15:00

Hír

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérő rendezvénye, az Ars Sacra Fesztivál keretében mutatták be szeptember 6-7-én Budakeszi önkormányzata és a Mezei Mária Kulturális Egyesület szervezésében a Földi hatalom, égi kegyelem című színdarabot a makkosi templom kertjében.

2021-06-13 00:00:00

Hír

A Kincskereső magazinműsor riportere a Te művésze-TED című kisfilmsorozat készítésének ötletéről, megvalósításáról, az alkotók szándékairól beszélgetett a filmekben szereplő alkotókkal.

2021-05-25 20:00:00

Esemény

Az MMA-MMKI formabontó kisfilmjeinek megjelenése után az egyes szakterületek képviselői a stúdióban beszélgettek a művészetoktatás lehetőségeiről, a felhasználható eszközökről, a kamaszok megszólításának módjáról a kor elvárásainak tükrében

2021-07-29 10:01:00

Hír

Formabontó kisfilmekkel segíti a művészeti oktatást az MMA, aminek keretében elsőként a Roxane címmel készülő operáról, illetve a Cyrano aktuális kérdéseiről kamaszok számára összeállított anyagot vetítették az MMKI youtube-csatornáján.

2021-07-29 09:24:00

Hír

Az évtized gyermekkönyve versenyben az Olina és a varázsszirmok holtversenyben a hatodik helyezést szerezte meg. A Merítés-díj odaítélésekor a zsűri a kortárs irodalom igényes, színvonalas munkáira próbálja felhívni a figyelmet.

2021-04-03 23:09:00

Hír

Márciusban elkészült a 2021-es év gyógynövényéről írott mesekönyv, a címe: Nadin és a varásztégely. A kötet észrevétlenül ismerteti meg a gyerekekkel a fekete nadálytő jellemzőit, használati módját és gyógyhatását.