Bemutatkozás
Lőkösházi Mária vagyok, szoprán énekművész. Születésem óta a zene állandó része az életemnek. Zenei tanulmányaimat Sapszon Ferencnél a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában kezdtem. A több, mint 10 éves kórus éneklés után, magánénekesként tanultam tovább a Szent István konzervatóriumban. 2014 óta vagyok a Zeneakadéma növendéke, ahol Klasszikus ének szakon Halmai Katalinnál végeztem el az alapképzést. Mester diplomámat 2021-ben Oratórium - és dalének szakon szereztem, Pászthy Júlia növendékeként. Az MMA ösztöndíját 2018-ban nyertem el. Jelenleg a Zeneakadémia doktori ösztöndíjasa vagyok. Énekművészként mindig fontos volt számomra a zenei korszakok közötti átjárás, ezért az énektechnikámat és repertoáromat ennek megfelelően fejlesztettem. Erőszeretettel éneklek régizenét, valamint különböző stílusú dalokat, emellett az olasz bel canto stílus, valamint a kortárs zene elkötelezett előadója vagyok.
MMA ösztöndíjas munkám során a koncert repertoár bővítésére, valamint az önálló előadóművészi fejlődésre fektettem a hangsúlyt. Ennek jegyében egy/két havonta adtam egyházi koncerteket és dalesteket.
MMA ösztöndíjas munkám során a koncert repertoár bővítésére, valamint az önálló előadóművészi fejlődésre fektettem a hangsúlyt. Ennek jegyében egy/két havonta adtam egyházi koncerteket és dalesteket.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Ösztöndíjak
- 2021 — CURRENT_ART Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Hírek, Események
2019.12.14
Hír
2019.11.20
Esemény
2019.10.07
Esemény
2019.08.25
Esemény
2019.06.29
Esemény
2019.05.11
Esemény
2019.04.07
Esemény
2019.04.14
Esemény
2019.04.13
Esemény
2019.02.28
Esemény
2018.12.15
Esemény