Bemutatkozás
Kégl Ildikó (Kazincbarcika, 1976): író, költő, kritikus, szerkesztő. A Magyar Írószövetség Észak-Magyarországi Írócsoportja titkára, az Artisjus Irodalmi Díjelőkészítő Bizottság tagja, a Magyar PEN Club Felügyelő Bizottságának tagja, az Észak-fok irodalmi, kritikai folyóirat alapító-főszerkesztője. Miskolcon él.
Legutóbbi kötete: Kétszemélyes ország. Land for Two. Versek magyar és angol nyelven. Szerzőpár: Filip Tamás. 2025. Budapest, Parnasszus Kiadó
Ásó, kapa, légypapír - novellák és szociográfiák, Püski Kiadó, 2021.
Életszag címmel 2017-ben jelent meg első novelláskötete a Püski Kiadó gondozásában, majd ugyanebben az évben hangoskönyve, mely tudatfolyamprózái válogatasát tartalmazza Seres Ildikó Jászai-díjas és Nemcsák Károly Jászai-díjas színművész előadásában. 2019-ben ugyancsak a Püski Kiadó gondozásában látott napvilágot második novelláskötete Három buszmegállónyi boldogság címmel. Szépirodalmi munkáit megelőzően két riportkötete - Tárgyiasult gondolatok I-II. jelent meg, mely a kihalóban lévő népi kismesterségeket űző magyar szakemberekkel folytatott interjúkon alapul, akik sok esetben szakmájuk utolsó képviselői, (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, 2014, 2016). 2010-ben dokumentumkönyve jelent meg Olaszliszka - egy lincselés naplója címmel.
Novelláit, szociográfiáit, verseit, meséit, esszéit, kritikáit, recenzióit, riportjait rendszeresen közli a Magyar Napló, a Hitel, az Országút, a Helikon, az Irodalmi Jelen, a Bárka, a Vár Ucca Műhely, az Előretolt Helyőrség, a Parnasszus, a Palócföld, a Partium, a Spanyolnátha, a felvidéki Opus és a kárpátaljai Együtt folyóirat közli.
Esszéi, kritikái során a kortársi irodalom olyan meghatározó szerzőinek életművét - illetve életművének egy-egy darabját - elemzi, mint Tóth László József Attila-díjas felvidéki költő, Tőzsér Árpád Kossuth- és József Attila-díjas felvidéki költő, író, irodalomtörténész, Serfőző Simon Kossuth-és József Attila-díjas költő, író, drámaíró, Fecske Csaba József Attila-díjas költő. Utóbbi életművével 2010-ben kezdett behatóan foglalkozni, azóta megannyi műfajban, de elsődlegesen esszé és kritika formájában fogalmazza meg recepcióit a költő versvilágáról. Ösztöndíjasként Portré szavakból címmel a szerző monográfiáját készíti.

Iskolák
Miskolci Egyetem
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2023-09-20 00:00:00
Hír
A Miskolci Napló cikke arról tudósít, hogy Kégl Ildikó író, költő, kritikus az MMA 2023-2026 ösztöndíjprogram keretében Fecske Csaba József Attila-díjas költő életművének monografikus bemutatásán kezd el dolgozni idén szeptembertől.