Legeza Márta 2018

népművészet

Bemutatkozás

Legeza Márta vagyok, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének néprajzos munkatársa, az Oktatási és Közművelődési Osztály gyerekprogramokért felelős oktatási szakelőadója.

Nagy öröm számomra, hogy egy országos hatókörű, kiemelt nemzeti intézmény munkatársa lehetek, mely támogatja szakmai kibontakozásomat. Szeretem az intézmény szellemi légkörét, alkotói közösségeit, értékőrző rendezvényeit.

Életem meghatározó része a népi kultúra, ezen belül is a tárgyalkotó népművészet, a kézművesség áll legközelebb hozzám. Szeretek különböző anyagokkal dolgozni, különösen kedves számomra a fazekasság, a bútorfestés és a szövés, mégis a kosárfonásban találtam meg leginkább önmagamat. Lételemem a folyamatos tanulás, a fejlődés, szeretem a hagyományon alapuló tárgyalkotást, de ugyanakkor a kísérletezést is, de mindezek mellett fontos számomra a tudásom, tapasztalataim megosztása másokkal, hiszen úgy gondolom, hogy az viszi előre a világot, ha az ember továbbadhatja elődjeitől kapott tudását a következő generációknak. Munkám során is rengeteg gyerekcsoportot fogadok és különböző korosztálynak az ő életkori sajátosságaik figyelembevételével tartok hagyományismereti foglalkozásokat.

Gyermekkoromban, regös cserkésztáborokban kezdtem el néptáncot tanulni, itt találkoztam népdalkincsünk gazdagságával, népzenei világunk sokszínűségével és népi kézművességünk különböző területeivel. Ez a gyerekkori érdeklődés már egyetem alatt mélyült el, hiszen a francia szak mellé néprajz szakra is jelentkeztem, így 5 éven keresztül gazdagodhatott látóköröm, formálódhatott világnézetem, mélyülhetett tudásom.

Hálás vagyok azért, hogy magyar kézműves alkotó közösség tagja lehetek és népművészeti örökségünk megőrzéséért tehetek.

Iskolák

ELTE BTK

Jelenlegi Munkahely

Hagyományok Háza

Hírek, Események

2018-10-16 17:28:00

Esemény

Üvegfonó szakkör (10 alkalmas)

2018-10-15 17:03:00

Esemény

Szegelet- Szögletes kosárfonó szakkör a Hagyományok Házában (6 alkalmas)

2018-09-29 16:53:00

Esemény

2018. szeptember 29-én az NKA jubileumi rendezvényén, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a Skanzenban tartottam mesterségbemutatót Népművészet Mestere vagy Népművészet Ifjú Mestere címben részesült tárgyalkotó mesterekkel együtt.

2018-08-17 16:35:00

Hír

Ifjú Mesterek Remekei kiállítás