Törékeny Elmék (Lipótmező) 2005-2010
2021-03-20 11:35:37
Hernád Géza az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása apropóján több évig egy műszaki fényképezőgéppel síkfilmre készítette különös színvilágú vizuális lenyomatait. A „sárga ház” titokzatos tárgyi környezetében bemutatott pszichés betegei emberközeliek, a fotográfus nagy empátiájáról tanúskodnak. „A fényképeimen szereplő személyeket nem hátrányos helyzetű betegekként, hanem mint teljes értékű embereket szeretném bemutatni, akikben az egyéniség és a kreativitás néha erősebben rajzolódik ki, mint egy egészséges személyiségben.” írja alkotói hitvallásában.
Hernád Géza 2008-ban a Magyar Hírlap fotóriportereként nyerte el a legkiemelkedőbb teljesítményéért a „Búcsú a Lipótmezőtől” című sorozatával a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nagydíját, és a képeket az amerikai Pictures of the Year International világversenyen is díjazták. Hernád Géza 2009-ben a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjat is megkapta a sorozatáért, mely a 2008-ban nagy közfelháborodás ellenére bezárt budapesti elmegyógyintézetnek, Lipótmezőnek állít emléket. Az itt élők érzékenyen bemutatott portréi az őket körülvevő helyszínekkel, életterükkel váltakozva egy eltűnőfélben levő világ szomorú, olykor álomszerű lenyomataként homályosodnak el a fakó színfalak között.
A sorozat azóta is számos rangos díj, kiállítás, és publikáció tárgya volt, 2008-ban A Mai Manó Házban és a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2009-ben Helsinkiben, 2011-ben a Mai Manó Házban, 2016-ban a Műcsarnokban és Kőszegen volt kiállítva. A Feldmár Intézet jótékonysági aukcióján 2015-ben el kelt el a sorozat több képe. A sorozat a Fotóművészetben, a Foto magazinban, és számos egyéb hazai és külföldi szakmai lapban is megjelent. 2019-ben a Felix Schoeller Award is finalistái közé választotta.
Hernád Géza Portfolio-1.pdf
Budapesti Lakótelepek 50 éve
2021-03-20 12:12:21
Hernád Géza a budapesti lakótelepek 50 éve című sorozatáért 2020-ban elnyerte az NKA fotóművészeti alkotói ösztöndíját,
képei 2021-ben a Műcsarnok Fotószalon megnyíló tárlatán lesznek kiállítva.
A budapesti lakótelepek 50 éve
Az első házgyári technológiával, előre gyártott elemekből készült lakóépületet magyarországon az akkori Sztálinvárosban adták át 1960 január 3-án. Ennek ellenére az igazi panel robbanást inkább a 70-es évek hozta el, ekkor épült és népesült be a legtöbb budapesti lakótelep, ezután vált kultúrális fogalommá a szürke vasbeton tömbök közötti élet.
A leggyakoribb értelmezés szerint a paneles építkezés a modern államok válasza volt a népességnövekedésre és az urbanizációra, és elterjedését leginkább a második világháború utáni óriási lakáshiány indokolta. A városépítés lassú műfaj: évtizedekben mérhető az az időtartam, mire az elméleti megfontolások koncepcióvá, majd tervvé alakulnak, és végül megvalósulnak.
Budapesten a 60-as években épült eleinte még magas presztízsűnek számító kisebb, kísérleti lakótelepek sikerén felbuzdulva a szocialista állam később megvásárolta a házgyárakat ami az olcsóbb paneles technológiák terjedését és a város pereme felé terjeszkedést hozta el.
A százezredik panel lakást 1974-ben adták át újpalotán. Az óriási mennyiségnek a minőségre gyakorolt hatásai sem maradhattak el. Az itt élő Füle Lajos városépítész, író, költő, az Újpalotai lakótelep lakója írta a Városépítés hasábjain: „minden mulandó, csak a kompromisszum örök”.
A lakótelepi lakások ingatlanpiaci értékelése alapján ugyan nem tekinthető kudarcnak a lakótelep projekt, sok lakótelepi lakás négyzetméter ára ma is közepesen magas az átlaghoz képest, mégis időről időre felmerül a kérdés a létjogosultságukkal, fenntarthatóságukkal kapcsolatban.
A lakótelepek megítélése sokat változott az elmúlt fél évszázad során; a szélsőségesen negatívtól (“a hagyományos családi modell szétrobbantására irányuló ördögi szocialista terv”), a sokkal elfogadóbbig (“szükségszerű rossz, modern nagyvárosi létforma”).
Fotósorozatommal azt a kérdést járom körbe, hogy több mint 50 év elteltével létezik- e bármilyen stigma ami a lakótelepeket és lakóikat érintené, vagy teljesen elfogadtuk, és egyenértékűnek tekintjük ezeket a falanszter jellegű épületegyütteseket, városrészeket?
A Covid-19 árnyékában egy új oldalárol is felmerül a nehezen megválaszolható kérdés, hogy mennyire emberi léptékűek, élhetőek ezek az otthonok, és lesz-e valaha reális alternatíva a felszámolásukra? Fontosnak tartom, hogy fotóimmal dokumentáljam a jelenlegi megváltozott élethelyzeteket is.
Hernád Géza Portfolio-2.pdf
Idény-Holtidény 2010-2017
2021-03-20 12:17:00
Hernád Géza Idény-Holtidény című sorozatáért 2014-ban elnyerte az NKA fotóművészeti alkotói ösztöndíját,
sorozata 2012-ben a Mai Manó Házban volt kiállítva, számos helyen publikálták (Mai Manó Ház blog, Képmás Magazin, Magyar Nemzet, index.hu, nlc.hu)
Idény-Holtidény/Seasons 2010-2017
Nagyformátumú fénykép-párokon mutatok be olyan helyeket, amiket általában kikapcsolódási céllal látogatunk az év egyharmadában, a szezonon kívül, az év nagy részében viszont funkciójukat vesztett kihalt területekké alakulnak át. Ahogy az ember, úgy a természet sem kerülheti el a folyamatos metamorfózist, tárgyi környezetünk is csak a felületes szemlélő számára tűnhet változatlannak. Még rövid idő alatt is módosulnak apró részletek; eltűnik egy facsoport, felépül egy ház, elmosódik egy partszakasz, új hinta kerül a régi helyére…
A fényképezőgép számára ugyanaz soha nem ugyanaz. Évszakok ismétlődnek, évek nem. Az idő csiszolja-koptatja környezetünket, valójában semmi nem ismétlődik, legfeljebb hasonlít arra ami előtte volt.
Hernád Géza Portfolio-3.pdf
Balatonaliga (Egy eltűnőben lévő építészeti valóság)
2021-03-20 13:29:19
Hernád Géza 2017-ben kezdte el sorozatát nagyformátumú, 8x10 inches, analóg műszaki fényképezőgépével. Ez a fajta alkotói folyamat nagyon időigényes, mire összejön negyven kép, az eltarthat akár két-három évig is. Megragadott ez a rothadó, pusztuló építészeti világ. Az első napon kilenc képet csináltam reggel héttől este hétig, amivel megdöntöttem a saját rekordomat. A kísérteties hangulat ma is belengi a Balaton-parti üdülőkomplexumot, főként azért, mert semmilyen formában nem alakították át ezeket az épületeket. Hiába lett végül 2006-ban hosszas viták után új tulajdonosa az ingatlannak, csak ígéretek voltak a rendbetételére, az üdülő ugyanúgy pusztul tovább, mint azelőtt. Senki sem vállalta fel, hogy emlékhelyet, történelmi múzeumot csináljon ide, ugyanakkor porig rombolni se merte senki. Ez a furcsa, múltba révedő, döntésképtelen hangulat lengi be a balatonakarattyai löszfal alatt elterülő, dzsungelszerű ősfák és bozótok által benőtt, titokzatos villákat, és mint egy feldolgozatlan trauma, csak lebeg, sehová sem megy, megül itt, akárcsak a párás levegő, és rohasztja tovább a málló épületeket, amelyek egyre inkább horrorfilmbe illő díszletté válnak. – fogalmaz Hernád Géza fotográfus azon projektjével kapcsolatban, amelyben feltérképezte az elhagyatott nyaralókomplexumot.
A sorozat 2018-ban elnyerte az NKA fotóművészeti alkotói ösztöndíját, megjelent az OCTOGON magazinban, a Mai Manó Ház blogon, az f22 mno.hu-n, a Képmás magazinban.
HERNÁD GÉZA_PORTFOLIO-5 OCTOGON MAGAZIN.pdf
A hely szelleme "Genius Loci"
2021-03-20 13:47:54
Hernád Géza A hely szelleme című sorozatával Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat nyert, megjelent a National Geographic magazinban, az f22 mno.hu-n, a Nők Lapjában.
A hely szelleme című sorozat a magyar tanyavilágot, az elszigeteltségben élő emberek kihaló kultúráját, paradox társadalmi helyzetét mutatja be. Örök befejezetlenségbe meredő vidék ez, ahonnan az emberek nem tudnak, de nem is akarnak elmozdulni. Az időtlenségbe vesző, roskadozó tárgyi kultúra mellett, az archetipikus vidéki embert akartam a tragikus díszletek előtt láttatni, fényképek formájában megőrizni. A tanyák a civilázáció távolra szóródott magjai, ahol az örökös újrahasznosítás népi leleményének dacára soha semmi nincs egészen kész, a szakadatlan munka szétszórt darabjai mindenhol ott hevernek. Az író Andrzej Stasiuk arról, hogy mit szeret térségünkben, többek között ezt vallja: “az anyag e csodás nehézkedését, ezt a szép álmosságot, a nyugodt, konzekvens részegséget pontban délben és a ködös tekinteteket, amelyek különösebb erőfeszítés nélkül átsiklanak a valóságon, és félelem nélkül nyílnak ki a semmire.”
Hernád Géza Portfolio-4.pdf
Hernád Géza_ National Geographic.pdf
Andocs 2010
2021-03-20 13:58:38
Az andocsi templom gótikus kápolnája igazi kincset rejt, az 1500-as évekből származó, másfél méter magas, festett Mária-kegyszobrot őriz. A legenda szerint Mária megmenekítésére került a templom Kalocsáról Andocsra, mert 1520-ban a törökök meggyalázták, istállóvá alacsonyították volna a kápolnát. Ám ezt nem engedhette az isteni gondviselés. Kétszáz évvel később a veszprémi püspök fel is jegyezte: „Figyelemmel nézzük a Somogy megyei Andocson, püspöki falunkban levő és a Boldogságos Szűzről elnevezett templomot, amely a lakosok elbeszélése szerint alapzat nélkül látszik állani.
”Egy bizonyos: 1747-ben szentelték föl a templomot, és már az avatás napján különös szokás született. Széchenyi Katalin grófnő ugyanis a nagy alkalomra ünnepi palástba öltöztette a Szűzanya szobrát. A helyiek máig őrzik a hagyományt: kéthetente, pénteken új ruhát adnak a magyarok nagyasszonyára. Szent Dorottya és Szent Katalin, a Szűzanya társai, már harmadik évszázada ügyelik a szertartást, amely állítólag egyszer sem maradt még el.
Legendás múltjával és kegyszobrával a török idők óta vonzza a híveket a kaposvári egyházmegye egyik legértékesebb műemlék temploma. Közeli és távoli városokból, országhatáron, tengeren túlról érkeznek a tanúságtevők. Mindig elöl járnak a kalocsaiak: gyalog teszik meg az utat idáig, meglátogatják hajdan magukénak tudott Máriájukat. Az andocsiak tisztelik őket, elismerik jogosult- ságukat. Amint a zarándokok elérik a faluhatárt, megkondulnak a harangok, a szobor pedig kalocsai ruhába öltözik.
Hernád Géza Portfolio-6 National Geographic.pdf
