Ránki Fülöp Menyhért 2021

zeneművészet

Bemutatkozás

Ránki Fülöp vagyok, zongorista. Három éve kaptam mesterdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, az azóta eltelt időben pedig - ahogyan már előtte is - elsősorban koncertezéssel foglalkoztam, itthon és külföldön. Ezt természetesen szeretném folytatni.

Repertoárom gerincét Liszt Ferenc, Olivier Messiaen és Dukay Barnabás művei adják. A következő években szeretnék még jobban elmélyedni Liszt és Messiaen művészetében, teljes, nagyszabású ciklusokat is felvéve tőlük a programomba, valamint megtanulni Kodály Zoltán és Maurice Ravel összes zongoraművét. Mivel többnyire felkérésekre készülök, amelyeknek gyakran előre meghatározott a műsoruk, módot kell találnom arra, hogy időt tudjak szánni a nyugalmas, tudatos, hosszú távú repertoárépítésre azon szerzők műveiből, akikhez a leginkább vonzódom - meggyőződésem ugyanis, hogy a közönségnek és a szerzőknek is az a legjobb, ha a zenészek olyan műveket játszanak, amikhez a legteljesebb lelki és zenei közelséget érzik.

A régi nagy zongoristák tisztelőjeként felelősnek érzem magamat azért is, hogy ápoljam az emléküket, és a nagy időbeli távolság ellenére is tanuljak játékukból, művészetfilozófiájukból - hiszen ők közelebb voltak a klasszikus, a romantikus, illetve a századforduló körüli szerzők világához, mint mi vagyunk. Josef Lhévinne és Josef Hofmann a sok felbecsülhetetlen értékű hangfelvétel mellett hátrahagyott egy-egy nagyszerű könyvet a zongorázásról, amelyeket angolból le fogok fordíttatni magyarra, és elvégzem a szakmai lektorálás feladatát. Ez az aprólékos munka is sok időt igényel majd.

Mindezen célokat szem előtt tartva jelentkezem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjára, amelybe bekerülnöm megtiszteltetés lenne, és amely nagy segítséget jelentene nekem ahhoz, hogy ezeket a szakmai terveket valóra válthassam.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2021-10-16 11:07:00

Hír

A 2021-es Liszt Ünnep részét képezte az az öt koncert, amelyet a Klukon-Ránki család tartott a Régi Zeneakadémia Kamaratermében október 15-én és 16-án. Klukon Edit és Ránki Dezső Liszt tizenhárom szimfonikus költeményét adta elő négy koncerten, ezek között pedig Ránki Fülöp adott matinéhangversenyt.

2021-09-26 10:43:00

Hír

Ránki Fülöp 2021. szeptember 25-én a Művészetek Palotájában, másnap, Bartók Béla halálának 76. évfordulóján a Bartók Emlékházban lépett fel.