Vargyasi Melinda 2021

népművészet

Bemutatkozás

Vargyasi Melinda vagyok, Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön születtem, élek és alkotok.

2013-ban kerültem mélyebb kapcsolatba a népművészettel, azzal, hogy jelentkeztem a Békéscsabai Alapfokú Művészeti Iskola felnőttképzőjébe. Két akkreditált népi mesterség fortélyait sajátíthattam el. Hímzést Dr. Illés Károlyné Anitól tanultam, akivel azóta is minden projektet átbeszélünk. Ő bátorított a tervezésre, pályázatokon való részvételre, munkáim zsűriztetésére. Ezt követte a  viseletkészítés melyet Sárospatakiné Fazekas Judit irányításával tanultam.

Ezeket az ismereteket építettem rá alapszakmámra, a ruhatervezésre, és alakítottam ki egy olyan szemléletet, mely a mai kor emberét is megszólíthatja. Modern, hordható viseleteket és viselet kiegészítőket készítek az erdélyi népi hímzésmotívumok, vagy viseleti darabok újragondolásával.

Igyekszem a lehető legtöbb pályázaton részt venni, emellett folyamatosan zsűriztetem alkotásaimat 2016 óta.

2019-ben kaptam meg a Népi Tárgyalkotó Iparművész címet.

A helyi, Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum anyagából, a válaszúti Kallós Alapítvány gyűjteményéből valamint magángyűjtemények anyagából kiválasztott darabok feldolgozásával készültek eddigi munkáim. Ezt a kört szeretném szélesíteni, megmutatni eddig ismeretlen, vagy csak kevesek által ismert kincseket, amik ha tisztelettel nyúlunk hozzájuk, hozzánk símúlnak, kísérnek utunkon, nyomot hagynak a minket követő generációknak.

A kutatások, feldolgozások eredményeként készült kollekcióval szeretném bemutatni, hogy a hímzést átemelhetjük a mai korba, ha ezek új funkciókat kapnak. A bemutató mellett, műhely foglalkozáson az érdeklődők megtapasztalhatják az alkotás örömét is, az új technikák elsajátítása mellett.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-05-01 00:00:00

Esemény

Keressünk egy hímzést, ami megszólít

2022-07-01 11:00:00

Hír

Jubileumi hímzőpályázat és kiállítás

2022-08-01 09:00:00

Esemény

Egy hét Válaszúton, és sajátkezűleg hímzet és varrt ruhát vihetsz haza magaddal

2022-07-25 09:00:00

Esemény

A tervezéstől a kivitelezésig

2022-07-04 09:00:00

Esemény

A szakszerű gyűjtés lépései

2022-07-22 09:00:00

Esemény

Varrjunk együtt! Műhelylátogatás, mesterségbemutató és foglalkozás

2022-06-15 00:00:00

Esemény

A kalotaszegi ingvarrás a mérai és a vendég szemével.

2022-04-26 10:00:00

Esemény

Felsőháromszéki, esztelneki hímzés motívumoknak adunk új funkciót

2022-04-28 00:00:00

Esemény

A Háromszéki Hímzőkör kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Szentgyörgy Napok alkalmával.

2022-03-18 00:00:00

Esemény

Remek alkalom bepillantani az erdélyi hímzések színes világába.

2022-03-04 00:00:00

Esemény

XVIII. Kárpát-Medencei Népi Textilfesztivál

2021-12-18 10:00:00

Esemény

"Kirakat" nézésre és közös alkotásra invitálok minden kedves érdeklődőt