Bemutatkozás

Nagyon fiatalon, Kaposváron találkoztam először a színházzal. Édesanyám itt volt színésznő (Nagy Mari), apukám pedig a videostudió munkatársa volt (Viktor Endre). Azért írtam ezt le, mert ők, illetve rajtuk keresztül a Kaposvári, majd később, az Új színház, Kolibri színház, Nemzeti Színház adta az első lökést, hogy a színház fel induljak. A színházról való gondolkodásom alapjait ezek az évek, tapasztalatok határozzák meg. A hit és a szeretet, ahogyan a szüleim a színházról beszélnek, a mai napig bámulatos és követendő számomra.

Aztán 2009-ben felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor Prózai színművész osztályába. 2014-ben diplomáztunk. Az egyetemi intenzív öt év, sűrítve, de ugyanolyan meghatározó volt a szakmai fejlődésemben és gondolkodásomban, mint az előtte lévő 21. Meghatározó és megingathatatlan szakmai alapokat kaptam a mestereimtől, és még sok másik oktatómtól. Noha színész osztályban végeztem, figyelmem a rendezés felé kezdett fordulni, olyannyira, hogy a diplomamunkám, Szophoklész Philoktétész című drámájából rendezett előadásom elkészüléséről szólt. Arról, hogy mit tanultam színészként a rendezésből és fordítva. Illetve, hogyan alakítja a profizmus egy naív fiatalember álmait és vágyait, arról, mit jelent hősnek lenni.

Rendezői ambícióim ellenére maradtam a színészi feladatoknál. A frissen alapult K2 színházban kezdtem dolgozni, alapító tagként. Tanulságos és rengeteg áldozatot követelő feladat volt a nulláról elindítani egy független csapatot. Azt hiszem a K2-nél töltött 4 évem, színtén meghatározó és fontos tapasztalat volt, ahhoz, hogy eljussak, ahhoz a színházi alkotóhoz, aki most vagyok. Mit akarok, és mi az, ami számomra igazán fontos.

Jelenleg egy saját egyesület, alkotóműhely és menedék létrehozásán dolgozom, a színházművészettel foglalkozók számára. Egy biztonságos helyre, ahol a mai rohanó világban mindeki, aki akar, rálelhessen a saját útjára.