Andrusko Marcella 2022

színházművészet

Bemutatkozás

Szabadúszó színész- rendező vagyok, egy nyitott és kíváncsi ember, egy csodás gyermek anyukája. 2013- ban végeztem a Színház- és Filműveszeti Egyetemen Meczner János és Csizmadia Tibor osztályában. Az egyetem után a Radnóti Színházhoz szerződtem, de játszottam közben a Kolibriben, Trafóban, független produkciókban. Mindig is többféle dolog érdekelt, úgy érzem, akkor tudok igazán jól működni, ha különbözőek a kihívások, amikkel találkozom. Az egyetemi évek végén kezdett el érdekelni a rendezés, majd kaptam egy lehetőséget Novák Jánostól, hogy kipróbálhassam magam. így született meg első rendezésem, a Bogyó és Babóca. Azóta tudom, hogy dolgom van ezzel. Közben megszületett a kislányom is, így mégjobban beleszerettem a gyerekszínházba. Azóta megrendeztem Dániel András meséi alapján az Egy kupac kuflit, és az a tervem, hogy az elkövetkező három évben több magyar író meséit állítsam színpadra, és minél több korosztályt érintve sok helyre eljuttathassam az előadásaimat. Köztük egy  utaztatható csecsemőelőadást, ami a legkisebbek kapcsolatát alapozza meg a színházzal, szeretnék egy koncertszínházi előadássorozatot létrehozni, valamint elindítani egy szintén utaztatható könyvbemutató kezdeményezést. Az ösztöndíjat arra szeretném felhasználni, hogy még jobban beleássam magam a különböző gyermek korosztályoknak szóló előadások létrehozásához alapul szolgáló irodalomba, részt vegyek élő- és online workshopokon, szakirodalomhoz jussak, illetve munkatársaimmal előkészítsem, majd megvalósítsam a fejemben lévő színházi projekteket.


 

Iskolák

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2022-09-30 19:30:00

Esemény

JÁTSZÓHÁZ Nem játék egy részben MIT JÁTSZUNK? AKARSZ VELEM JÁTSZANI? Egy játszóház látszólag harmonikus környezetében találkoznak gyerekek és felnőttek. A hétköznapinak induló ismerkedés egyre sötétebb titkokat tár fel a családok életéből.