Szalánczi Ágota 2026
színházművészet
Bemutatkozás
Szalánczi Ágota vagyok, 2002-ben születtem Budapesten. 2026 első felében diplomázom a Színház- és Filmművészeti Egyetemen dramaturg szakon. Dramaturgként dolgoztam a Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Magyar Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban és a Térszínházban, emellett drámaíróként elnyertem a 2025-ös Örkény István Ösztöndíjat Föl a csillagos égre című darabommal. Munkáimban a hétköznapiság profán mitológiájával, az elmagányosodással, a kisemberek tragédiájával foglalkozom.
Az MMA Művészeti Ösztöndíj programjába Kosztolányi-projekt című tervemmel pályázom, melyben Kosztolányi Dezső teljes regényírói életművét kívánom a kortárs színpadra alkalmazni. Úgy gondolom, a szerző műveinek lélektani ábrázolása összecseng a hétköznapi élet feldolgozására törekvő saját alkotói világommal, így erős alapot adnak a dráma műnemében való újraértelmezéshez.

Hírek, Események