"A hagyományt nem őrizni kell, hanem élni. Benne élni."

A sűrű, nyári és őszi búcsús időszak után 2019. október 1. és 2020. január 31. közötti időszakban az elkészült képek rendszerezésére, válogatására, szerkesztésére és utómunkájára került a hangsúly.

Körvonalazódik, hogy egy fő vezérvonalat képviselnek majd a búcsújárókról készült portré fotográfiák; emellett továbbra is bővül az ettől kicsit elrugaszkodottabb megközelítésű, kevésbé objektív; a búcsújáró forgatag közegéből kiemelt szimbolikus tárgyakról (Mária-kulacsok, művirágok, mézeskalács szív, imádkozó kéz szobor...stb.) készült képanyag. Mindemellett teret kapnak a közösségi élményekhez kapcsolódó pillanatképek és a helyszínekről készült fényképek, azok a helyzetetek, mikor a búcsújárók együtt imádkoznak, énekelnek, szabadon és akár szabadban gyakorolhatják vallásukat. 

Meghallgattam a korábban készített hangfelvételeimet és interjúimat; ezek szerkesztésével, tisztázásával is foglalkoztam a közelmúltban. Interjúimban a búcsújárók motivációit és a hagyományok megtartását, gyakorlását és továbbörökítését kutatom.

Miközben a hajnali órákban Lukács Pajzs Ilona a csíksomlyói doboldalban a misére siet, így vall a búcsújárásról: " Az ember feltöltődik, amikor idejön. Lelki nyugodalmat kap, amikor hazamegy. Olyan boldognak érzi magát, hogy végighallgassa a szentmisét. " A közös éneklés és az együttlét miatt vesz részt minden évben a csíksomlyói búcsúban.

A már hetvenöt éves Kis Bertalanné Rimócról a palóc búcsújáró közösség egy oszlopos tagja. Nem véletlen, hogy összefutottam vele Balassagyarmaton és Szentkúton is. Utóbbiról azt mesélte, hogy oda mindig gyalog jártak, mintegy huszonöt kilométert sétáltak Rimócról, hogy odaérjenek. Hajnali ötkor indultak. Ma már ugyan autóval teszi meg ezt a távolságot, de máig is ő öltözteti és viszi a Mária szobrot. "Mióta búcsú van, járunk ide. A legelején még a hegyoldalban aludtunk egy pokrócban. Most már turizmust csináltak belőle, szállodák, mindenek vannak itt"- meséli. A hagyományok továbbörökítését úgy tűnik, a Mária-szoborra bízza. A fia is több mint egy évtizedig máriás fiú volt, de mindig mondogatja neki: "Ha Te nem nyúlsz hozzá, senki nem nyúl hozzá, ott lesz megint a tárolóban, pedig most szép helyen van a templomban, a Mária sarokban. Majd Ő ad hozzá erőt és elintézi a dolgainkat, úgy gondolom. Ha eddig elintézte...".

Sztojka Zoltán Sándor, akit ismerősei csak "Kalapos Zoli" néven hívnak; a csatkai búcsú visszatérő alakja. Idén "csak" húszan jöttek, van év, mikor harmincan érkeznek a búcsúba. Hiteles karakter, ahogy mondja: "Nem a szórakozás végett jövünk, hanem lelki tisztulásért a Szűzanyához. Mulatni nem itt köll. Azt otthon köll." Persze minden ember másért jön, meséli.

Vincze Bertalanné egy gazdasági vezetőként dolgozó váci lakos, akivel Szentkúton beszélgettem a  búcsújárás viseleti kultúrájáról. Ő palóc viseletben érkezett. "Rimócón, Varsányban mostanában is sokan hordják ezeket a ruhákat"- avat be a gondolataiba. "Tartozunk annyival az őseinknek, akik ezt a gyönyörűséget létrehozták, átörökítették nekünk a nehéz időben is, hogy mi ezt megőrizzük és majd mi is továbbadjuk az utánunk következőknek. A hagyományt nem őrizni kell, hanem élni. Benne élni."

Mindezek csupán szemelvények a készített számos interjúból, a jövőben tovább szeretném bővíteni és mélyíteni ezeknek a beszélgetéseknek is a gyűjteményét; hiszen sokszor jobban szemléltetik a szakirodalomnál is, milyen motivációk mozgatják a mai búcsújárókat.