Hír

2023-12-17 18:13:00

Budapest

„A helyzet tisztázását kérem tőled”

„A helyzet tisztázását kérem tőled” – Örley István szerepe a Magyar Csillag szerkesztésében címmel jelent meg az MMA Irodalmi tagozat ösztöndíjasának, Kodolányi Juditnak a szerzőségével egy tanulmány az Új Forrás folyóirat 2023/7. számában.

A tanulmány az Illyés Gyula-hagyatékban és közgyűjteményekben található dokumentumok alapján bővíti ki korábbi tudásunkat az 1941-1945-ös időszak irodalmi közéletének egy érdekes szegmensével kapcsolatban. Összefoglalja Örley István tevékenységét a Magyar Csillag folyóiratban, és szót ejt a szakmai/baráti kapcsolatról, amelyet Illyés Gyulával, a folyóirat főszerkesztőjével folytatott. Örley István író, szerkesztő, a Magyar Rádió munkatársa, a második világháború és a német megszállás alatt az ellenállásnak is tevékeny tagja volt, 1945-ben Budapest ostroma során veszítette életét.

Az alábbiakban Illyés Gyula rá emlékező írásából idézünk:

„Örley István nemcsak tollal a kezében volt biztos ítéletű bíráló. Megvolt az a nem mindennapi tulajdonsága, hogy azon melegében, első olvasás után megérezte egy alkotás izom- és csontvázrendszerét: villámgyorsan fölfogta, melyik művel érdemes törődni, melyikkel nem. S élvezte, egy vadász szenvedélyével, a kéziratok rengetegében cserkészni.

Az a jellemalkat volt, aki eszményeihez öntudatlanul hű, akiből tehát a próbák alatt a hűség természetesen zavartalanul, megnyugtatóan árad. Bátor is ilyen öntudatlanul: megnyugtatóan volt.

Elsősorban szorgalmáért, megbízhatóságáért szerettük. Utólag hátratekintve azokra a földlökéses esztendőkre, hajlamos volnék megvádolni magam, hogy a szerkesztőségi teendők megosztásakor vajon nem vettem-e számba Örley Istvánnak azt a képességét is: szükség esetén még párbajozni is tud. Nem. A munkájával került oda. Rég csinálta, mikor neve fölkerült a lapra.

Magyar Csillag legriadtabb heteit mégis ő hozta ránk.”