Bemutatkozás

Találkoztam egy emberrel Gyergyóalfaluban. Nyugalmat árasztó pózban ült, egy méretes farönkön. Onnan már csak az erdő látszott. Fejében mi más járhatott 90 évet is „elrúgott” öregnek. Egy fadarab után kutatott, nagy dombnak látszó ághalom között . Megvan. Ebből készül a hétmillió hetedik gereblyefog. Mesterségét nem hagyta, örökkévalóságig tartó kézmozdulattal végzi feladatát, ami pont rá lett szabva. És a hiányzó gereblyefogak helyére már nem kerül vissza egy sem. A gereblyék felakasztva csüngnek - rozsdásodó vashordó, szúette gabonás, kasza, parabolaantenna, szőlőprés, kádak, szétmálló nem is olyan régi női népviselet társaságában, egy porlepte csűrbelsőben. Nem szűnök meg kutakodni eme patinás tárgyak és életterek, rejtélyes, titokzatos emlékezetében. Mi más marad: festek, faragok. Munkáimban a táj és ember megkopott/megviselt viszonyának újrarendezésével kísérletezem. A hajdani élettér, a funkciójukat vesztő terek pusztulása azt az érzést hagyja maga után, hogy ezek a szemünk láttára úsznak át az emlékezés dimenziójába. Az erdélyi falvak régi gazdasági épületei (a falusi földműves ember csűrje) tájrendező elemek uralják a teret. Nincs két egyforma csűrépület, nüanszaiban a gazda leleményességéhez , igényeihez, belső világához igazodik. Ami kint van, követi azt, ami bent van. Festmények és faragott térplasztikák személyes tájélményemnek leképezései. Két tájegység - gyergyói medence, kalotaszeg alszegi részén fekvő néhány falu -, képezi érdeklődésem forrását. Mindkét általam vizsgált tájegység valamikori organikus építészete hatalmas változáson esett át, amely napjainkban is tart, ez a természeti tájra is igaz, meglehet, vizuális jóslata annak, hogy ami ma még áll, holnapra eltűnhet...