Bemutatkozás

2009 óta foglalkozom a kép (sz)élének, illetve a képtest és szűk környezetének vizsgálatával. Ezidő alatt számos eredmény született a festészetemben, amelyek talaján új kísérleteket / műveket szeretnék készíteni a következő években. 

Létrehozott munkáim első szemrevételezésre kisebb-nagyobb homogén, neutrális, képenként különböző tónusú, általában szürke, földszerűen festett vászonfelületek, vagy itt-ott polifoammal takart vásznak. A lényegi motívum azonban a festménytárgy szélénél és az élén zajlik vagy az összeillesztett polifoamok fugájánál és puha felületükön. A szinte megfoghatatlan él, mivel nehezen értelmezhető, milyen vastagnak vagy keskenynek aposztrofáljuk annak létét. Kemény derékszögben vagy lekerekítetten találkozik-e a két oldal? A peremet mikortól nevezzük egyáltalán lekerekítettnek és mikortól keménynek? Mi az átmenet? A motívum a képtest melyik részéhez kapcsolódik inkább: az oldalához vagy a tekintetünkkel szembenálló főnézetű területhez?

Képek, amelyek peremeiből kiemelkedik a festékáram vagy éppen ellenkezőleg: apró medrek, mélyedések, bevágások látszanak. Vagy csak maga a perem a kép? A szürke monokrómiával ellentétes esszenciális spektrum egy nem járt vidéken nyugszik. Tulajdonképpen ez a senki földje, amely szinte misztikus módon kívül áll az objekten, a főnézet és a képtárgy oldalának síkjaihoz mérten hozzávetőleg 45 fokos szöget zár be. Ennek a vidéknek a mélységét és magasságát csalogatom elő. A perem és a totális tér összefüggésének analízise nem pusztán formai, nem csupán tárgyi-fizikális kérdéseket vet fel, hanem az ikon / negatív ikon fogalmával és bizonyos metaforákkal foglalkozik. A valahova tartozás igénye, az önállóság kérdése, a közösség viselése, a tágasság sűrítése, vagyis e szituációk elgondolása a tét többek között.