Mindig ott lévő

Sokakkal együtt engem is érdekelnek a hagyományos festőanyaggal és hordozóval  helyet cserélő új vagy talált matériák. De mégsem gondolom, hogy tágítanám a festészet műfaji határait, hanem éppen ellenkezőleg. Az aktuális eszközhasználatnál is nagyobb a hangsúly azon, hogy bevonjam az értelmezésbe a mindig ott lévő, szemünk természetességével érzékelt konvencionális képtárgy elhanyagolt anatómiai vonásait. A festmény szokásos főnézetén kívül kifejezetten az élek, a szélek és a sarkok foglalkoztatnak.  Természetesen nem a forma és anyag puszta egymásra halmozásáról van szó. Olyan művek születnek, amelyek a látvány részint ösztönös képzettársításai mentén a banálistól a szokatlanon át a fenségesig terjedő, többnyire illogikus kettősségek szimbiózisában válnak képekké. E munkák metaforák és tűnődések, miközben szándékaim szerint segítenek az életünkre vonatkoztatható pólusokat összebékíteni.