Nagy Zopán 2020

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Nagy Zopán vagyok. 

1973. január 5-én születtem Gyomán. Jelenleg Budapesten élek.
Irodalommal, fotográfiával, képzőművészettel foglalkozom.1993-tól irodalmi – művészeti folyóiratokban publikálok
(Napút, Bárka, Opus, Új Művészet, Irodalmi Jelen, Magyar Műhely, Tiszatáj, Szellemkép…). 
Legutóbbi kötetem a Felhő regény 2018-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Rendszeresen nyitok meg kiállításokat, illetve írásaimat: a képzőművészeti reflexiókat, szabad esszéket folyóiratokban publikálom (pl. Új Művészet, Tiszatáj, Magyar Műhely). Az Art Camp (jászberényi művészetelep és szinpózium) szervezőjeként, alkotójaként is sok kitűnő művésszel és jelentős műalkotással kerültem kapcsolatba.

Az ösztöndíj három éve alatt egy átfogó, változatos kötetet szeretnék létrehozni. Az eddigi érdeklődéseimet elmélyíteném, a kiválasztott alkotókkal és csoportokkal együttműködnék, műveikkel, szellemi tevékenységeikkel, mindennapi rendszerességgel foglalkoznék, miközben (műterem látogatásokkal egybekötve) írnám észrevételeimet, és dokumentációkat, reprodukciókat is készítenék az alkotói folyamatokról, majd a jegyzeteimet tanulmányokkal kiegészítve alakítanám, véglegesíteném. A művészettörténeti adalékok, az elődök, izmusok tisztelete, a költői képzelet, a lírikus leírások, a kortárs kísérletek szimultán egymásba-érése mind fontos impulzust, ihletet adnak számomra. A munkafolyamat eredményeképpen egy megszerkesztett, a művészek válogatott alkotásaival ellátott, nagyobb volumenű kötetet szeretnék megjelentetni.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2024-02-12 18:30:00

Esemény

A Soundweaving Szirmay Zsanett textilművész interdiszciplináris, integratív projektje, melynek lényege a lyukkártyás-zengőfésűs zenelejátszóra átírt tradicionális textilminta és annak hangi leképzése. A kiállítást megnyitja: Nagy Zopán fotóművész, költő.

2024-02-08 18:00:00

Esemény

Gesztusok és textusok - festmények, grafikák, könyvek, fotográfiák. Ocskay László Doky (képzőművész) és Nagy Zopán (költő, fotóművész) közös kiállítása.

2024-02-03 13:17:00

Hír

Képzőművészet és költészet, fotográfia és elektrográfia, de sorolhatnánk. Itt sokszoros összecsengések és összefüggések sora látható. Tematikus önvallomások metamorfózisai tárulnak fel Nagy Zopán átköltés-variációi nyomán.

2024-02-02 19:00:00

Esemény

A MAMŰ Társaság tagjainak kiállítása egy olyan random helyzetet teremt a kiállítótérben, ahol a műtárgyak egy lehetséges lázgörbe különböző pontjainak, stádiumainak felelnek meg...

2024-01-19 13:41:00

Hír

Nagy Zopán írása Matei László (kolozsvári festőművész) kiállításához.

2023-12-16 16:00:00

Esemény

Az MMA ösztöndíjas fotóművészek "Generációk" című tárlatán, a Vigadó Galéria V-ik emeleti kiállítótermében Nagy Zopán, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést: kiállító művészek közreműködésével.

2023-11-18 10:00:00

Esemény

A Pesti Vigadó 5-ik emeleti kiállítótermében rendezett GENERÁCIÓK című tárlat 2024. 02. 25-ig látható. A kiállítás kurátora: Nagy Zopán fotóművész, költő.

2023-11-09 19:00:00

Esemény

Szőke Lili festőművész Genovában készült alkotásainak tárlatát Nagy Zopán fotóművész, költő nyitja meg.

2023-11-07 18:46:00

Hír

Nagy Zopán esszéje Bálint Ádám: "Pixeles képmás" című kiállítása nyomán.

2023-11-02 13:19:00

Hír

Az Art9 Galéria művészeinek bemutatkozása az Art Market-en. Kiállítók: Kiss Zoltán festőművész, Kovács Kitti festőművész, Orbán Előd szobrászművész, Sebestyén Sára fotóművész, Szabó Ábel festőművész, Szabó Károly képzőművész.

2023-10-24 18:30:00

Esemény

Bálint Ádám festőművész: "Pixeles képmás" című kiállítását az Art9 Galériában Nagy Zopán fotóművész, költő nyitja meg.

2023-10-19 11:00:00

Esemény

A Magyar Elektrográfusok Társaságának kiállítása és Nagy Zopán "Pessoa parafrázisok" című előadása az Art Marketen.