Nagy Zopán 2020

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Nagy Zopán vagyok. 

1973. január 5-én születtem Gyomán. Jelenleg Budapesten élek.
Irodalommal, fotográfiával, képzőművészettel foglalkozom.1993-tól irodalmi – művészeti folyóiratokban publikálok
(Napút, Bárka, Opus, Új Művészet, Irodalmi Jelen, Magyar Műhely, Tiszatáj, Szellemkép…). 
Legutóbbi kötetem a Felhő regény 2018-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Rendszeresen nyitok meg kiállításokat, illetve írásaimat: a képzőművészeti reflexiókat, szabad esszéket folyóiratokban publikálom (pl. Új Művészet, Tiszatáj, Magyar Műhely). Az Art Camp (jászberényi művészetelep és szinpózium) szervezőjeként, alkotójaként is sok kitűnő művésszel és jelentős műalkotással kerültem kapcsolatba.

Az ösztöndíj három éve alatt egy átfogó, változatos kötetet szeretnék létrehozni. Az eddigi érdeklődéseimet elmélyíteném, a kiválasztott alkotókkal és csoportokkal együttműködnék, műveikkel, szellemi tevékenységeikkel, mindennapi rendszerességgel foglalkoznék, miközben (műterem látogatásokkal egybekötve) írnám észrevételeimet, és dokumentációkat, reprodukciókat is készítenék az alkotói folyamatokról, majd a jegyzeteimet tanulmányokkal kiegészítve alakítanám, véglegesíteném. A művészettörténeti adalékok, az elődök, izmusok tisztelete, a költői képzelet, a lírikus leírások, a kortárs kísérletek szimultán egymásba-érése mind fontos impulzust, ihletet adnak számomra. A munkafolyamat eredményeképpen egy megszerkesztett, a művészek válogatott alkotásaival ellátott, nagyobb volumenű kötetet szeretnék megjelentetni.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2023-04-23 11:08:00

Hír

Lynda Stevens Budapesten élő angol képzőművész alkotásaihoz / kiállításához Nagy Zopán írt lírikus megnyitószöveget, ami az Irodalmi és Művészeti Jelen folyóiratban jelent meg.

2023-04-14 18:00:00

Esemény

Az ARTÉR Művészeti Egyesület és a Magyar Elektrográfiai Társaság fotóművészeinek közös kiállítása. Megnyitotta: Nagy Zopán, író, költő, fotóművész.

2023-04-11 17:30:00

Esemény

Pinczés József festőművész válogatott munkáit, úgynevezett "hajónapló-feljegyzéseit", álom-tájait mutatja be egy színház speciális galériájában. A kiállítást Nagy Zopán nyitotta meg.

2023-04-10 18:00:00

Esemény

Költők a Keletben. Kókai János, Kopriva Nikolett és Nagy Zopán elő-költészetnapi felolvasóestje a Kelet Kávézóban.

2023-04-03 12:14:00

Hír

Fodor Barbara képzőművész: Láng-lények című kiállításához Nagy Zopán írt megnyitószöveget. Az írás, képekkel a Tiszatáj folyóirat oldalán jelent meg.

2023-03-27 16:48:00

Esemény

Fodor Barbara képzőművész, költő: Láng-lények című kiállítása az Art9 Galériában. Köszöntőt mond: Csorba Zoltán műgyűjtő. A kiállítást megnyitja: Nagy Zopán író, fotóművész.

2023-03-13 19:13:00

Hír

Nagy Zopán írása Vankó István képzőművész "Ráírás" című kiállítása nyomán. Publikáció a Tiszatáj folyóirat oldalán.

2023-03-01 18:27:00

Hír

Publikáció a Caffart Nemzetközi Művésztelep "Töredék" című kiállításáról: a Tiszatáj folyóirat oldalán. A kiállítás Budapesten, a Magyar Műhely Galériában (2023. 02. 08. – 03. 03. között) látható.

2023-02-26 17:00:00

Esemény

Vankó István képzőművész kiállítása Törökbálinton, a Falumúzeumban. A kiállítást megnyitja: Nagy Zopán fotóművész, költő.

2023-02-10 16:33:00

Hír

Publikáció a Képírás folyóiratban: az Artér Művészeti Egyesület "Hétköznapi ünnepek" című kiállítása nyomán.

2023-02-08 18:00:00

Esemény

A Caffart Nemzetközi Művésztelep kiállítása a Magyar Műhely Galériában. A tárlatot megnyitja: Nagy Zopán költő.

2023-01-26 18:00:00

Esemény

Ocskay László (Doky) képzőművész, szemorvos professzor kiállítása a Random Galériában. Határ Győző: Özön közöny című műve nyomán. A kiállítást megnyitotta: Nagy Zopán fotóművész, költő.