Nagy Zopán: Kitakart konkrétumok és feltárt fragmentumok…

Nagy Zopán írása a Tiszatáj oldalán: 

https://tiszatajonline.hu/kepzomuveszet/kitakart-konkretumok-es-feltart-fragmentumok/

Részletek: 

A Caffart alkotói:
Bíró Botond, Boros Mátyás, Debreczeni Imre, Ferencz S. Apor, Filp Csaba, Harmath Ica, Harmath István, Horváth Roland, Kecső Endre, Knyihár Amarilla, László János, Makrai Adél, Őry Annamária, Pap Gitta, Pinczés József, Puha Ferenc, Rékasi Attila, Soltis Miklós, Sütő Róbert, Szőke Erika, Tóth Norbert, Török Ferenc, Utcai Dávid.

Csak akkor látható a kiválasztott, mondjuk a fókuszban lévő kép-világ / világ-kép, ha annak az adott pontját nézi valaki, ezt tudjuk! De hogyan? A sajátos látásmód és a képzelet határtalansága igen fontos! Szimultán megközelítések, összemosódások, lássuk:

(L)ehetetlen (l)étek, (t)ehetetlen (k)épek jelennek meg egy digitális art-séf kreatív konyhájából (Ferencz S. Apor Recycled memories sorozatából)… Immár szelet(t)elhetetlen geometriák, talányos, archív fotó-(g)ének, személyes manipulációk, testrész-módosulások: sajátosan tálalva… Az újrahasznosított emlékek lassan átalakulnak, vagy hibernálás útján tova-öröklődnek… 

Egy művésznő (Pap Gitta) transzfiguratív ego-felejtő Leletei, formai kilövés-folyamat gesztusai, sőt: szín-tannal és táj-síkokkal bolondított rejtett terei, s a Vízöntők partjaira vetülő tükör-titkok suttogásai bekúsznak társ-művészetek, társ-idomok és lelkületek (Sütő Róbert) intimebb szféra-szeleteibe, szín-robbantó hegy- és szakadék-látomásaiba, majd a kiemelt víziók közös (néhol jegesen vakító), egyszerre meditatív és impulzív csöndekbe merülnek…

A merítésekből mögöttes dimenzió-érzetek, magukba hívó-szippantó, már-már delejező (délibábos) alagutak, rezignáló barlangjáratok nyílnak meg (miközben egyre beljebb hívnak): a felejtés és felfejtés határait feszegetve…

A közel-jelen-jövő sötét környezeti és társadalmi disztópiája mögött (épségben maradt tudatunk kedvenc részeit gyógyító látomásokba mártva): elme-pezsdítő találkozásokat láthatunk, ami szinte csak művészetek által adatik meg!

Jönnek, körülvesznek, bensőnkbe kerülnek, repetitív Zúgást is generálnak a boncolt fejben – s (Debreczeni Imre, Pinczés József alkotásain túl) megnyílik, feltárul: Luigi Gulaxy csipetnyit ópiumos-éber, korokon átlátó, rokon-érzetű (reneszánsz-rokokó-barokk-szürreál, szűrt reál) világa. Jönnek fabula-köpönyeges Homo Ludens ködlovagok, majd rizsporos és vadpaprika-piros víziló-pozsgás vízió-montázs; zsiráf-szürreál babaházakban kísértő, megnyúzott kisasszonyok pompásfodros parádé-leplei alatti kerge-kacsintású kormos kisördögök hancúrozása: pöttyös-nyakkendős rozmárokkal; asztrális buborékfúvó transz-szexuális manó-áttetszések; és bambi-elefánt hátsó-trombiták trombózisos ellenfényben… 

Művészetelméleti megközelítések és alkotói attitűdök merülnek (egymástól függetlenül is) egymásba, illetve – önnön hatásaik által – egy nagyobb, közös aurába, majd az egyének kötetlenül folytatják saját útjaikat… A művek, s alkotóik (esetleges, ön-direkt, netán tudattalan) találkozása építőbb lehet, mint a megfejtés és a definíciók sokasága. Sőt, a meta-nyelvi eszközök, a mögöttes hallgatások (kortyok, homlok-belső vetítések, szó-kép-lebegtetések) sok esetben fontosabbak a nagy szavaknál!

Glossza-versek, szubjektív mondat-rajzolatok kavarognak, mosódnak össze… Egy-egy megtalált (talán kvantum) tér segedelmével: elidőzések, áthajlások, teleportáló kortalan-játékok zajlanak, hommage-derengésű megidézések: szakmai tudással elegy direkt-vázlatos megoldások (is)… A széthullásban sűríteni, a sűrűséget feloldani!