Nagy Zopán 2020

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Nagy Zopán vagyok. 

1973. január 5-én születtem Gyomán. Jelenleg Budapesten élek.
Irodalommal, fotográfiával, képzőművészettel foglalkozom.1993-tól irodalmi – művészeti folyóiratokban publikálok
(Napút, Bárka, Opus, Új Művészet, Irodalmi Jelen, Magyar Műhely, Tiszatáj, Szellemkép…). 
Legutóbbi kötetem a Felhő regény 2018-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában.

Rendszeresen nyitok meg kiállításokat, illetve írásaimat: a képzőművészeti reflexiókat, szabad esszéket folyóiratokban publikálom (pl. Új Művészet, Tiszatáj, Magyar Műhely). Az Art Camp (jászberényi művészetelep és szinpózium) szervezőjeként, alkotójaként is sok kitűnő művésszel és jelentős műalkotással kerültem kapcsolatba.

Az ösztöndíj három éve alatt egy átfogó, változatos kötetet szeretnék létrehozni. Az eddigi érdeklődéseimet elmélyíteném, a kiválasztott alkotókkal és csoportokkal együttműködnék, műveikkel, szellemi tevékenységeikkel, mindennapi rendszerességgel foglalkoznék, miközben (műterem látogatásokkal egybekötve) írnám észrevételeimet, és dokumentációkat, reprodukciókat is készítenék az alkotói folyamatokról, majd a jegyzeteimet tanulmányokkal kiegészítve alakítanám, véglegesíteném. A művészettörténeti adalékok, az elődök, izmusok tisztelete, a költői képzelet, a lírikus leírások, a kortárs kísérletek szimultán egymásba-érése mind fontos impulzust, ihletet adnak számomra. A munkafolyamat eredményeképpen egy megszerkesztett, a művészek válogatott alkotásaival ellátott, nagyobb volumenű kötetet szeretnék megjelentetni.

Iskolák

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2021-11-29 19:00:00

Esemény

Test-manipulációk - Syporca Whandal kiállítása. Megnyitó: Mucsy Szilvia: interaktív performance, Syporca Whandal: hangok, zörejek. Kurátor: Nagy Zopán.

2021-11-15 14:30:00

Hír

Nagy Zopán megnyitószövege a Kvartér Fotóművészeti Csoport (Drégely Imre, Haid Attila, Herendi Péter, Molnár Zoltán): Kalligráfia című kiállításához. Art9 Galéria, Budapest.

2021-11-01 11:54:00

Hír

Nagy Zopán írása a 30 éves jászberényi Művésztelep kéthelyszínes, jubileumi kiállításáról, a résztvevő művészek 1-1 alkotását is megjelentetve...

2021-10-25 14:34:00

Hír

Nagy Zopán megnyitószövege az Art Salon Társalgóban: Kovács Kitti festőművész legújabb alkotásaiból megrendezett kiállítása nyomán...

2021-10-09 12:35:00

Hír

A ByArt könyvek 10 művészt bemutató sorozat, melynek egyik darabja az építész-képzőművész Kontur Balázs munkáit (Nagy Zopán gondolaival publikálva) adja közre.

2021-10-08 11:52:00

Hír

A kiállításon ismerkedhetnek Nagy Zopán szépírói tevékenységével is. A költészet és a fotózás ilyen egyértelmű együttes jelenléte egy alkotó munkásságában rávilágít arra a kérdésre, hogy milyen módokon vizsgálható a fényképezés és más művészi kifejezi formák kapcsolata...

2021-09-27 12:33:00

Hír

Idén lett 30 éves a Pajta Galéria! Salföld, 1991–2021. Kortárs Magyar Fotográfiai Gyűjtemény és kiállítás. Ez év őszén, az évfordulón látott napvilágot egy komoly kis katalógus, melynek bemutatóján (többek között) az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának alkotói is részt vettek.

2021-09-20 12:11:00

Hír

Nagy Zopán írása Koncz Gábor és Németh Dávid Metaplasma című kiállítása nyomán. A kiállítás Budapesten, a Nagyházi Contemporary (NACO) Galériában 2021. 08. 25. - 09. 23. között volt látható.

2021-08-28 11:30:00

Hír

Mizser Pál 1941-ben született, a Képzőművészeti Egyetemen Fónyi Géza volt a mestere, de Barcsay Jenő is tanította. Művésztanárként alapító tagja volt a Zebegényi Szabadiskolának. Festészeti, tanári tevékenysége mellett foglalkozott kozmológiával, antropológiával, mitológiával is...

2021-08-03 13:40:00

Hír

Dovák Melinda festőművész, képzőművész kirakat-kiállítása, sajátos triptichonja Budapesten, a Kertész utcában látható, egy éppen funkcióját vesztett üzlethelyiség kirakatában...

2021-07-13 10:15:00

Hír

A fotográfia művészet. A fotográfia nem csak művészet, több, mintha csak művészet lenne. Hogy Miltényi Tibort idézzem: ez, kisebbségi helyett a nagyobbsági komplexusa a fotográfiának a művészettel szemben. Nagy Zopán nem csak költő és nem csak fotográfus...

2021-06-23 11:36:00

Hír

Az Artér Egyesület több, mint 15 éve alakult Budafokon. Tagjai olyan művészek, akik különböző szálakon kötődnek Budapest XXII-ik kerületéhez. A hivatásos alkotók szakmái az alábbiak: festő, grafikus, szobrász, ötvös, divattervező, fotográfus, üvegtervező, formatervező, restaurátor...