Nagy Zopán fotográfiáinak margójára - A Fehér Vera írása.

A Fehér Vera írása a Punkt folyóiratban:

https://punkt.hu/2021/06/29/az-a-buntetes-hogy-nincs-vege-nagy-zopan-fotografiainak-margojara/

Részletek: 

Nagy Zopán költő. Nagy Zopán fotográfus. Nagy Zopán nem csak költő és nem csak fotográfus (sőt nem is grafikus, nem is grafomán, nem is csak festő, arról pedig, hogy zenész, már ne is beszéljünk…), hanem képzőművész. Nagy Zopánnak legalábbis nemhogy nagyobbsági, hanem semmilyen komplexusa sincs az egyes művészeti ágakkal szemben.

Egyszerre ír és egyszerre fényképez. Ír úgy is, hogy papír helyett fényképet használ, vagy élő bőrfelületet rajzol tele betűivel. Szabad átjárása van, és nem csak eme művészeti eszközök között szabad: egyik kelléke a szabad asszociáció is. Breton szerint az automatikus írás a „gondolat valódi fotográfiája”. Mint József Attila a Szabad-ötletek jegyzékében, Zopán improvizációs, terapeutikus játékkal hozza létre a fotográfia segítségével mondhatni térbe kerülő költeményeit.

Zopán piktorialista önarcképei pontosak, hitelesek, önazonosak. Számára szövevény, merő misztikum a saját énjeivel való birkózása. Festői, ködös, súlyosan rétegelt, áthatolhatatlan erdőket járunk be általuk. Zopán esetében a misztikum a realizmus. A költő egyik énjével a másikra, majd a sokadikra tekint, és az az idő, ami eltelik az exponáló én és az előhívott, megtestesült énképek között, már újabb ének játékától hangos. Ez az időeltolódás is fenntartja a végtelen folyamatot. Egyszerre válik jelenné és múlttá az így születő énkép-test, majd válik kiindulópontjává egy újabb, javítani vágyó önreflexiónak.

Egyetlen sorozatot alkot, egy monumentális É.N.-t (év nélkül). Zopán minden képe önálló. Időtlen arcai, portréi, tájai vagy állatai mind-mind önmaga rendszerezésének nyoma, tudományos-szerelmes, vagy például rendszerető-bohém tengelyen. Ahogy könyveiben, nagy vonalakban az önarcképeiben is találhatnánk a rá jellemző alfabetikus sorrendre törekvéssel, vagy a különlegesen sajátos szabályok szerinti kislexikon-írással létrehozott én-sorozatokat, még ha ez nem is kifejezett. Énjei tárházát, ezt az ön-panoptikumot is ugyanolyan örömmel hozza létre, mint a csak általa létező, kreált szavakat.

A tengernél íródott Kétségek / Kökény-kék kőkulcs két könyv egyben. Mindig szeretett volna egy olyan könyvet, amelynek nincs vége, csak eleje. Azt mondja: – „Ez a büntetése is, hogy nincs vége.” 

Hiába összegző szándékú a Duplex, triplex kiállítás. Zopán életműve végtelen kezdet – már ha a fotográfiáiról beszélünk.