Nagy Zopán: Pessoa-parafrázisok

Képzőművészet és költészet, fotográfia és elektrográfia, de sorolhatnánk. Itt sokszoros összecsengések és összefüggések sora látható. Tematikus önvallomások metamorfózisai tárulnak fel Nagy Zopán átköltés-variációi nyomán.

Nagy Zopán írása az Irodalmi Jelen oldalán:

https://irodalmijelen.hu/2024-jan-25-1150/pessoa-parafrazisok

Részletek:

Lisszaboni árny-alak ablakok, A kétségek könyvének kényszeresen nyikorgó, fájdalom-ablakai, amott sóhajtó üvegcserép-karcolatok: ki-, be- és áttekintés-fragmentumok – e szavakra ébredt a leíró hajnalban, egy flexibilis-plasztikus falú, képlékeny szoba ablaka alatt kuporogva, vattafelhő-zubbonyba csavarva. Az ablakot hirtelen kitárta és kisvártatva már egy magába szippantó alagút végeláthatatlan távlata felé futott, váltakozó intenzitással (fény-objekt módjára vibrálva) futott, futott és futott… Majd megállt – és (itt, most!) fellélegzett:

Ablakok a fejben, a belső szobák sokaságában, ablakok, melyek a megfejtések számára elérhetetlen terekbe nyílnak, tárulnak-záródnak, katt, katt, nyi-korg, csatt…

Igen, itt teremnek, tárulnak a különféle átjárások, és önjáróan révedeznek a Pessoa-passzusok. Íme, egy idő-tér kísérleti absztrakt-tan: ablak nyílik az ablak ablakában alakuló ablakban… És a transz-lelkű költő szavai az óceán felől fuvallat-szeletekben érkeznek: sötét a szobád, akár az akna, a mélyben higany-színű pisztoly fénye pislog… A hullámzó falakon hideg lobog… Álvaro de Campos: Passagem das Horas…

Az egyének szobájában, ahol senki se tudja, hogy kicsoda is valójában, ott sisteregnek az üveg-törmelékek, a részecskék misztériumokkal motyognak, a titkokkal, ami a kövek és lételemek alatti dolgokban lakik… A titkok persze a halállal is susmorognak, ami, aki nedvességet csempész a falakba és ezüst hajszálereket a tükörképek foncsorozott pillanataiba…

Repedések illatából, képszerkezetek, installált érzületek szubjektumaiból ritmikusan táruló, egymás arcába, száj-barlangjába ájuló ablakok: keret-sokszorozott, kenet-teljesen felkent, kérgesen kenetlen és kerettelen ablakok, ablakok, ok-ok-ok…

Sokezer éve senki sem tudja pontosan, hogy ki álmodik kit!? Kit, kitt, katt-kitt…

Miképpen a költő (itt éppen Fernando António Nogueira Pessoa) személyiség-sokszorozódásai, ötszörös-nyolcszoros megnyílásai-rejtőzései folyamatosan alakulnak, a művész-individuumok, a többnyire metaforikus és metamorfikus műveket megálmodó, teremtő, felmutató, újra és újra-értelmező alkotók is hasonlóan nyilatkoznak meg.

Akár szubjektív-repetitív módokon, akár technikai dupla-tripla csavarokkal vagy műfaji átjárásokkal, kölcsönhatás-feloldásokkal operálva, a lényeg, hogy az átfordulások és visszaájulások mágiája közben önmagukkal (vagy éppen egyik alteregójukkal), sorozataikkal, öröm-fragmentumaikkal találkozva megéljék a folyamat, a változó, és az Örök szellemi örökségeit!