Hír

2022-03-24 10:00:00

Budapest

A HORTOBÁGYI DEPORTÁLÁSOK EMLÉKHELYE tervpályázat - megvétel

A hortobágyi deportálások emlékhelye elnevezésű tervpályázaton megvételt nyert a munkánk

A kormány még 2019-ben döntött arról, hogy a Hortobágyon látogatóközpont, továbbá egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítás épüljön. Ezt a kormány azzal indokolta, hogy a kommunista diktatúra áldozatai ellen elkövetett törvénytelenségek kiemelt helyszínén, a hortobágyi zárt táborok egykori területén a méltó megemlékezés, a közös nemzeti emlékezetpolitika formálása és a jövő nemzedék oktatása és nevelése céljából látogatóközpontot és kiállítást kell létrehozni. A legfontosabb cél bemutatni a hortobágyi zárt táborokat, a Budapestet és a vidéki nagyvárosokat érintő kitelepítések történetét. A fejlesztés kiemelt célja az is, hogy a hortobágyi táborvilágba hurcolások története, – amely ma kevéssé ismert a köztudatban – minél szélesebb körben ismertté váljon.

A pályázaton a tervünk megvételt nyert.

Bevezető gondolatok a tervhez

Hogyan ragadhatunk meg valamit, amit mi nem éltünk meg. Nem is szeretnénk megélni, és igazából elképzelni sem tudjuk mit jelenthetett. Kirángatnak éjszaka az ágyunkból, családostól, vonatra tesznek és a pusztában egy juhakolban találjuk magunkat. Nem értünk semmit és értelmetlenül ellenséges emberek zaklatnak minden pillanatban.

Megpróbálhatjuk szolgai módon épületbe és kiállításba foglalni ezt, de talán többet is tehetünk. Építészként létrehozhatunk helyzeteket, olyan tereket és kapcsolatokat teremthetünk, amik segítségével elősegíthetjük a történések mélyebb megértését és a kiállítás támogatásául ezzel is támpontot adhatunk abban, hogy mi az, amit sohasem szabad elfelejtenünk. Mik azok az események, amikkel és amelyek következményeivel szembe kell néznünk a múltunkból és minden erőnkkel azon lenni, hogy a jelenünkben és a jövőnkben okosabban, fellelősebben és elsősorban emberségesebben viseljük a szűkebb és tágabb értelemben vett dolgainkat.

építészet, belsőépítészet:
Dr Alexa Zsolt, Rabb Donát, Dr Schreck Ákos
Bernard Bea, Katatics Kinga, Kis Balázs, Lázár Dorka, Marót Panka

gépészet:
Hrustinsky Tamás

tűzvédelem:
Fenyvesi Zsolt

költségbecslés:
Brezánszky Zsolt

látványterv:
Oravecz Péter