A Külön falka nyerte a Magyar Egyetemi Filmdíjat
Kis Hajni szoros versenyben egy szavazattal előzte meg Fliegauf Bencét és Nagy Dénest. A hallgatók szerint motiváló lehet a fiatal filmes generáció számára a Külön falka.
A Magyar Egyetemi Filmdíj záró workshopján június 10-én szavaztak a nyertes filmről. A verseny szoros volt, végül a Külön falkához került a díj. Mindössze egy szavazattal kapott kevesebbet a Rengeteg – Mindenhol látlak és aTermészetes fény. A Legjobb tudomásom szerint, a Dívák és a Toxikoma pedig több helyi fordulóban is győztes lett, vagy második, harmadik helyen végzett.
A díjat a Magyar Filmtudományi Társaság novemberben megrendezett, éves konferenciáján adják át. „Úgy érezzük, hogy a program az idén is teljesítette célját: több mint 200 hallgató 20 oktató részvételével egy féléven át beszélgetett a kortárs magyar filmről a jelölt alkotásokon keresztül” – írta a társaság a Facebook-oldalán. Az eseménynek a Budapesti Metropolitan Egyetem adott helyet.
A hallgatók így indokolták a Külön falka győzelmét:
Szakmai elismerésben a jelölt filmek közül mindegyik film részesült már, szakmai értékük nem vitatható. A Magyar Egyetemi Filmdíjnak viszont a diákok és nem a közvetlen szakma döntéseit kell hogy tükrözze. Kis Hajni a Külön falka című első nagyjátékfilmjével egy mindenki számára ismert történetet úgy tudott feldolgozni, hogy megmaradjon a valóság nyersessége, miközben a mellbevágóan őszinte, nem polírozott színészi játékkal nem esett át a giccs oldalára. Amennyit vállalt, azt mind teljesítette, se többet, se kevesebbet. Éppen ezért motiváló lehet a fiatal filmes generáció számára, hiszen könnyen emészthető formában, reális motivációkkal szórakoztat, miközben a jövőből visszatekintve akár társadalmi vagy korrajzként is tud majd működni.
forrás: Magyar Filmtudományi Társaság