A mimészisz jelentésrétegeiről
Utánzás, kifejezés, részesülés: három állítás a művészet lényegéről
Kapcsolódó személyek:
Ananda K. Coomaraswamy „ Utánzás, kifejezés és részesülés ” (Imitation, Expression and Participation) című írása 1945-ben jelent meg először a Journal of Aesthetics and Art Criticism (New York) folyóiratban (III. évf. 11–12. sz.). A jeles művészettörténész a címben szereplő három fogalom legősibb, metafizikai jelentésrétegeit tárja fel tanulmányában. Kiindulópontja, hogy a modern megközelítésekkel szemben az „ősibb nézet sajátja volt, hogy a műalkotás a láthatatlan forma megnyilvánítása (…); hogy a szépség a megismeréssel kapcsolatos; és hogy a művészet intellektuális erény.” Arra igyekszik rávilágítani, hogy „a katolikus (és nem csak római katolikus) művészetszemléletben, utánzás, kifejezés, részesülés, a művészet lényegi mivoltáról való három állítás”, vagyis „három egymást kölcsönösen átható és egybeeső meghatározása a művészetnek, amely e hármasság egysége”.
Ebben az összefüggésben a mimészisz/imitatio (utánzás) nem hamisítást vagy egyszerű műsolást jelent, hanem „egy érzékelhető dolog rokonsága ideájával; az ideális forma imaginatív megtestesítése”, ahol az idea a dolgok lényegi természetét, az imagináció pedig az idea felfogását jelenti egy megnyilvánítható formában. E megközelítés mentén tárgyalja a platonikus és keresztény tradíció vonatkozó művészetfilozófiai nézeteit különös tekintettel Platón és Szent Bonaventura műveire. A hivatkozott szerzők és a modern expresszionizmus szemléletbeli eltéréseinek bemutatása kapcsán fontos különbségekre világít rá: „Szent Bonaventura megállapításához, miszerint a művészet azt fejezi ki, amit egyszersmind utánoz, egy fontos kikötést szükséges tenni: egy azzal analóg kikötést, amit Platón alapvető kérdésfeltevése, »vajon miről beszél a szofista oly ékesszólóan?«, és ismétlődő elutasítása foglal magában azokkal szemben, akik »bármit és mindent« utánoznak. Amikor Szent Bonaventura azt mondja a szónokról, hogy az »önnönmagában lévőt« fejezi ki (per sermonem exprimere quod habet apud se; De reductione artium ad theologiam 4.), ez azt jelenti, hogy kifejezést ad egy bizonyos ideának, amit elfogadott és magáévá tett, azért hogy az eredetileg őbenne lévő megnyilatkozhasson: nem azt akarja mondani, amit expresszionizmusunk (azaz »bármilyen művészeti formában […] az ember benső, szubjektív emóciói és érzetei kifejezésének az elmélete vagy gyakorlata« [Webster]) foglal magában, amely alig különböztethető meg a magamutogatástól.”
Miután feltárta, hogy a művészet egyszerre utánzója és kifejezője tárgyának, valamint hogy „létezik a műalkotásban valami, ami tárgyának valóságos jelenlétéhez hasonlítható”, kifejti a részesülés (participatio) jelentésrétegeit is. Mindezt a jobb megértés érdekében ugyancsak a modern megközelítésekkel kontrasztba állítva teszi. Bemutatja, hogy a participatio „semmilyen speciális értelemben nem egy barbár eszme vagy »primitív gondolkodásmód« sajátossága, hanem sokkal inkább metafizikai és teológiai tétel.” Mint írja: „Már Platónnál megtaláljuk a doktrínát, miszerint ha valami szép a maga nemében, az nem színéből vagy alakjából következik, hanem mert részesül (metekhei) »abban«, az abszolútban, a Szépségben, ami jelenvaló (parúszia) a számára, és amivel valami közöset (koinónia) birtokol. Így a teremtmények is, amíg életben vannak, »részesülnek« a halhatatlanságban. Úgyhogy még egy tökéletlen hasonlóság is (és szükségszerűen mind ilyen) »részesül« abban, amire hasonlít. Ezeket az állításokat foglalja egységbe az, hogy »minden dolog léte az Isteni Szépségből származik«.”
Írása végén felteszi a kérdést: „művészetfelfogásunk mit tett hozzá ehhez, ha egyáltalán hozzáadott, a modern időkben?”
Ananda K. Coomaraswamy bőséges jegyzetanyaggal, számos megvilágító erejű példával ellátott tanulmánya magyar nyelven az Ars Naturae folyóirat 5–8. összevont számában jelent meg Kocsi Lajos fordításában.