iparművészet és tervezőművészet

Hír

2020-12-20 18:32:00

A MOME pályázatot hirdetett az Innovációs Központ igazgatói pozíciójára

A MOME 2020. augusztus 1-én hatályba lépett új Szervezeti és Működési Szabályzatában, az egyetemi Innovációs Központ igazgatói pozíciójának betöltését a fenntartó alapítvány nemzetközi pályázathoz kötötte.

Kapcsolódó személyek:

Az egyetemi modellváltáshoz kapcsolódóan a MOME pályázati úton keresi az Innovációs Központjának (továbbiakban IK) igazgatóját, akinek feladata, hogy a vezetése alatt álló szervezeti egység fejlessze és gondozza az egyetem üzleti partnerségeit, eközben az egyetem diákjainak és oktatóinak is hasznos lehetőségeket és szolgáltatásokat nyújtson.

Ennek megfelelően a pályázatot az elmúlt időszakban az egyetem rektora meghirdette, és ezzel párhuzamosan elindult az Innovációs Központ „újragondolásának” folyamata, amelynek keretében részletes külső és belső értékajánlat fejlesztés valósul meg.

Az Innovációs Központ az egyetem kutatásért, fejlesztésért, innovációért és tudástranszferért felelős pillére. A hirdetmény szerint az új igazgató felel majd a szervezet szakmai és gazdasági koordinációjáért, fontos szerepet kap majd az IK szervezetének fejlesztésében, illetve a nemzetközi akadémiai, technológiai és üzleti kapcsolatok erősítésében is.