A művészet, mint soft power: Japán változó arcai

Ha ma felmerül a kérdés, hogy milyen ország Japán, mindenkinek van rá egy válasza, függetlenül attól, hogy járt-e Japánban, vagy sem. Az emberek fejében élő Japán-kép legalább annyira nyugszik történelemkönyvekből , televízióból, múzeumokból, fesztiválokról, az internetről szerzett ismeretekből, mint valós tapasztalatokból. Sztereotípiákkal élünk, amelyek lehetnek pozitívak vagy negatívak. Japán esetében inkább pozitívak, hisz elsőként a Fuji-hegy körvonalai, a virágzó cseresznyefák, kimonós hölgyek, vitéz szamurájok, szép kertek, pagodák és sintó kapuk, vagy éppen anime-figurák jelennek meg lelki szemeink előtt. Ez a pozitív országimázs a soft power (puha erő) használatának eredménye, amit Japán tudatosan és sikerrel alkalmazott, amikor ez a politikai fogalom még nem is létezett. Nemzetközi diplomáciai céljainak eléréséhez elsősorban vizuális művészetét, könnyen vihető, küldhető, esztétikummal telített és nagy tömegekben érdeklődést kiváltani képes tárgyait, műalkotásait használta fel. Előadásomban arról volt szó, hogyan változik Japánnak a külföld felé mutatott arca az ország története során, hogyan alakította és alakítja azt tudatosan, és mik ezzel a céljai. Beszélgettünk a művészet manipulatív erejéről a soft power értelmi keretrendszerében, és műalkotásokon keresztül teszteltük annak hatásmechanizmusait. Végül a magyarok Japán-képéről gondolkodtunk közösen a japán-magyar kapcsolattörténet és a 21. század globalizált, digitális világának tükrében. Az előadás az MMA-ösztöndíj kereteiben megvalósuló  "Japonizmus Herenden" és "A magyar sajtó Japán-képe" című kutatásokhoz egyaránt kapcsolódott.