A művészettel nevelés a legkisebb egységben - a családban

Művészettel nevelés a közösségi felületeken

A Design mesék sorozat fejezetei olyan mesékbe burkolt alkotó foglalkozások, amelyek segítségével a szülők gyermekükkel közös tevékenységben kapcsolódhatnak egymáshoz és ismerhetik meg az alkotás jótékony hatásait.

Az alkotás, a teremtés minden gyermek lételeme, legalábbis még pár generációval ezelőtt így volt.

A mai világunk technikai újításai azonban leuralták a mi életünket és gyermekeinkét is. Károsak többek között a gyors sikereket kecsegtető, magukat kreatívnak mondó játékok, amelyek valójában nem fejlesztik a gyermekek kreativitását, csak kielégítik azt az újonnan felmerülő igényt, hogy a gyermek minimális figyelemmegtartását kihasználva azonnali sikerélményt adjanak. Káros többek között a túlzott képernyőidő, ahol csak két érzékszervét használja az információk befogadására a gyermek, közben az alapvető mozgásigényét, illetve vágyát a világ megismerésére – nem elégíti ki. És káros még számtalan mai újítás, mind más és más módon ássa alá azt az elemi szükségletet, miszerint  a gyermeknek leginkább térre és teremtésre van szüksége ahhoz, hogy fejlődni, kibontakozni tudjon.

A mai játékok elorozták tőlük a kreativitást – a túlkínálatban elkényelmesedtek a gyerekek, a kíváncsiságuk helyére unalom lépett és a szülők nem győzik tartani a lépést a gyermekük játék-igényével . A játék-reklámok rafinált pszichológiája tovább mélyíti a problémát,  a kilátástalan szülők újabb és újabb termékekben keresik a megoldás gyermekük fejlesztésére, játszani tudására. Azonban a gyermek mégsem tud egyedül játszani, sem fejlődni, sem kibontakozni. Unatkozik.

A probléma gyökere azonban nem más, mint hogy a természet határtalan tere és az elemek megismerése, felfedezése helyett beszűkült gyermekeink körül a tér és a tevékenységek lehetősége – minden értelemben.

Amennyire a természet volt a legnagyobb tanítója még a pár generációval ezelőtt születetteknek, kreativitásuk mozgatórugója pedig a szükség volt, annyira ellaposította a túlkínálat, és a kényelem a ma emberét, köztük a gyerekek többségét is. Mivel a legtöbb családnak nincs lehetősége megadni azt az ideális, természeti környezetet, amin a gyermekek évezredek óta szocializálódtak és amelyben a leginkább fejlődni tudtak, ezért ezt a hiányt – a tér és a természet hiányát – mesterségesen, művi módon szükséges pótolnunk.

A művészettel nevelés ezen a kilátástalan helyzeten tudna hatékonyan segíteni, hiszen az alkotás olyan tevékenység, amely előhívhatja a gyermekekből kiveszőfélben lévő kíváncsiságukat, és alkotási vágyukat. Tevékeny alkotás közben képesek lehetnek az elmélyült flow állapot megélésére.

A művészettel nevelés így egy olyan csatornát tud a gyermek számára megnyitni, amelyben újra tevékeny, alkotó és felfedező szerepbe, azaz gyermeki, teremtő létállapotba kerül. A művészeteken keresztül ki tudja magából kommunikálni feszültségeit, frusztrációit, illetve közölheti vágyait, igényeit is a külvilág felé.

Meggyőződésem, hogy nem elég arra várnunk, hogy majd az óvodai, iskolai oktatási rendszerben foglalkoznak egyszer ezzel a területtel is : egyrészt azért, mert addigra már elvesztegettünk 3-6 fontos évet, amelyben a gyermek extrém gyorsasággal tudott volna fejlődni, másrészt amire egy művészettel nevelési program bekerül a tanrendbe és oktathatóvá válik, évek, de lehet, hogy évtizedek telnek el – és közben a mai gyerekek felnőnek nélküle.

Emiatt úgy gondolom, hogy ezt a típusú nevelést a legkisebb egységben, a családban szükséges elkezdeni ahhoz, hogy valódi változásokat lehessen elérni a gyermekek (és szüleik) életében.

Amennyiben a szülőben is megszületik az igény a művészettel nevelés megismerésére, úgy gyermekére is hatni tud, sőt, később az intézményi orientációját is nagyban befolyásolja majd.

Sajnos a legtöbb édesanya nem úgy éli meg az anyaságát, ahogyan azt elképzelte, illetve nem olyannak látja gyermekét, illetve annak viselkedését, mint amilyenre számított. Mivel az otthonról hozott nevelési mintáit nem szeretné alkalmazni, ezért jobb híján egy mai, divatos nevelési hullám sodrásába kerül, amely még ki sem forrt és nem állta ki az idő próbáját – és így próbál evickélni a mindennapokban, több-kevesebb sikerrel. A legtöbb édesanya fő mottója az, hogy valahogy „éljük túl a mai napot”!

Nincsen sajnos rálátásuk és ráhatásuk a folyamatokra és nem látnak ok-okozati összefüggéseket az alkalmazott nevelési módszerük és a gyermekük viselkedése között. Túlképzik magukat, szakirodalmak tömkelegét olvassák el ahelyett, hogy a gyermeküket figyelnék. Így a gyermekük valós igényeinek kielégítése helyett normalizálják azok viselkedését, hiszen szerintük gyermekük ilyen, olyan, amolyan korban/korszakban van. Nincs anya és gyermeke között lényegi, érzelmi kommunikáció.

A fenti okokból – miszerint a változást a legkisebb egységnél, a családnál szükséges elindítani - elkezdtem úgy foglalkozni a gyermekekkel, hogy szüleiket, és közülük az édesanyákat szólítom meg, nemcsak a Design mesék sorozattal, hanem a művészettel nevelés témájával is. Úgy tapasztalom, hogy a könyv sorozaton kívül fontos tanítani is az édesanyákat, hogy változzon a szemléletmódjuk, ne szkeptikusan viszonyuljanak a művészetek alkalmazásához és kapjanak olyan lehetséges nevelési eszközöket is a kezükbe, amelyeket sikeresen alkalmazhatnak a mindennapok során is.

A fenti okokra vezethető vissza az, hogy a legtöbb édesanya amint lehet, visszamenekül a munkába, mert ott még mindig több sikerélményt él meg, mint otthon az anyaságában. Emiatt van az, hogy nem vállalnak második gyermeket, mert nem tudják elképelni, hogyan oldanák meg, ha már az első gyermekkel is ilyen nehéz volt. Emiatt nem látják meg azt, hogy a gyermeknevelés egy csoda, és a legszebb időszak, - az eső 6 év - egyben a legmeghatározóbb is, amely a gyermek egész életére kihat, hiszen itt kerülnek alapozásra azok az agyi idegsejt hálózatok, amelyek a későbbi életében majd szolgálják őt.

Ha az édesanyák ki tudnának teljesedni nőként és családanyaként egyaránt, sikerélményt élnének meg a gyermeknevelésben és csodálatos minőségi időt töltenének a gyermekükkel együtt a művészettel nevelés segítségével, akkor teljesen más „gyermek-anyag” kerülne be az intézményekbe és más, nyugodt és kiegyensúlyozott lelkületű édesanyák vennének körül bennünket.

Mivel az édesanyák nagyrésze a Facebookon található meg, ezért ahhoz, hogy meg tudjam szólítani őket, létrehoztam egy csoportot. Ebben a csoportban, - amely minden édesanya előtt nyitva áll - próbálok segíteni nekik az elakadásaikban, segítek nekik szemléletváltozást elérni és lassan megismertetni velük azokat a művészeti nevelési  eszközöket, amelyeket ők is sikeresen alkalmazhatnak gyermekük nevelésében és otthoni fejlesztésében úgy, hogy közben maguk is feltöltődnek, önismeretük nő, tudatosságuk elmélyül.

A  művészettel nevelést meglátásom szerint már a kezdetektől el kell kezdeni alkalmazni, ahhoz, hogy a család harmonikusabb, boldogabb, szeretettel telibb életet élhessen. A gyermek a művészeteken keresztül pedig egy olyan önkifejezési formát, egy olyan kommunikációs csatornát kap, amelyen keresztül le tudja vezetni feszültségeit, illetve sajátos nyelvezetként kommunikálhatja vágyait a világ felé.

Írásaim már olvashatók a csoportban, illetve személyes profilom alatt is.