"A sajátunkká képzelt kaland izgalma" - recenzió Kántor Lajos, Láng Gusztáv: Száz év kaland. Erdély magyar irodalmáról (1918–2017) című kötetéről
A recenzió Kántor Lajos és Láng Gusztáv 2018-ban megjelent, válogatott tanulmányait tartalmazó kötetét mutatja be és értékeli, foglalkozik a szerzők erdélyi irodalom meghatározásaival, irodalomtörténeti kánonjukkal, kutatási módszereik feltárásával.
A legendássá lett Kántor–Láng az 1971-ben megjelent Romániai magyar irodalom 1945–1970 című könyv, ami a magyar akadémiai kézikönyv, a négy kötetes „Sóska” (a Magyar Irodalom Története című akadémiai kézikönyv) egyik fejezete, egyben ma is használt egyetemi tankönyv. Az elmúlt öt évtized alatt ez lett az erdélyi irodalomról való gondolkodásnak, dialógusnak, narratívának az alapszövege, állandó hivatkozási pontja.
A ’71-es könyv alapvetően normatív irodalomtörténeti munka, az egyes szerzők életművét műfajok szerint rendezve ismertette, összességében a két és fél évtized irodalmi termésének egészéről adott körképet.
Az itt bemutatásra kerülő kötet ennek a folytatása – az új „Kántor–Láng”. A Száz év kaland. Erdély magyar irodalmáról című könyv azonban nem összegző irodalomtörténet, nem mutat be teljes életműveket, nem terjed ki minden fontos szerzőre, egyáltalán nem kézikönyv. Ez a kötet mindössze a két szerző válogatott tanulmányait tartalmazza, olyan írásokét, melyek döntő többsége már megjelent korábban, csupán néhány első közlésű szöveget találunk itt. Éppen ezért sokkal inkább tűnik leleményes kiadói vállalkozásnak, amely a „Kántor–Láng” brandet szerette volna kiaknázni. Vagy „csupán” a szerzők saját vágya volt ez a szép kiállítású könyv, mellyel a közös szerzőségüket akarták újra demonstrálni – mindkét irodalomtörténész előszavában ez utóbbi szerepel a könyv születésének magyarázataként. Kántor azt írja, a kötet visszatekintés az elmúlt ötven év kritikai termésére (5.)[2], ami egyben – teszi hozzá Láng – szemlélteti hűségüket és következetességüket az 1971-es „Kántor–Láng”-hoz (7.).