A székkötés hagyományai Zala megyében

Ösztöndíjas tevékenységem során idén tavasszal eljutottam Zala megyébe. Sajnos csak telefonon és interneten, de a XXI. század kutatási módszerei ezek, különösen koronavírus idején... Székkötőt csak egyet találtam Horváth Éva személyében, aki a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagja, és elsősorban nemezesnek vallja magát. A kötött székek statisztikája a következő: 258 településből 186-ban nem találtam bizonyítékot arra, hogy használtak növényi anyaggal kötött széket, 67 helyen emlékeznek rá, hogy valaha ültek ilyenen és mindössze 7 tárgyi emléket sikerült felkutatnom. Ezek a száraz tények. De mi van mögöttük? Minden településnek megvan a maga története. Van, ahol a polgármestert nem szabad zavarni ilyen kérdésekkel (!) van, ahonnan háromszor hív vissza a helyi vezető, hogy még valamit talált, érdekes-e? Van, ahol az olaj olyan gazdagságot hozott, hogy a '30-as években már vízöblítéses vécé volt. Sok helyen annyi fa volt, hogy több asztalos család is élt és alkotott valamikor. Ők mindent csak fából készítettek. A megye színes múlttal rendelkezik, az kétségtelen, de vajon mennyit őriztek meg belőle az itt élők? Sajnos azt kell mondani, vajmi keveset. Statisztikát készítettem erről is, mert a számok sok mindent kifejeznek tömör formában: a települések 31%-ában, 80 településen van az önkormányzatnak valamilyen néprajzi-helytörténezi gyűjteménye. Összehasonlításképpen Tolna megyében ez a szám 71%! Sajnos egy ilyen néprajzi kutatás (főleg ilyen feszített tempóban) nem tudja felmérni azt, hogy MIÉRT? Anyagi ok, érdektelenség, hanyagság? A végeredmény szempontjából mindegy. Pedig nagyon igaza van Bródy Jánosnak: " ... ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél"!