A szimbólumok szerepe a művészetben

Ananda K. Coomaraswamy művészettörténész „Szimbólumok” című írásában a szimbólumok és a szimbolikus rítusok eredetével és kulturális hatástörténetével foglalkozik.

„A tradicionális művészet – szent könyv, hősköltemény, népművészet, rítus és minden kapcsolódó mesterség – nyelve szimbolikus; és mivel természetéből adódóan szimbolikus, nem egyéni invención, közmegegyezésen vagy puszta szokáson alapul, univerzális nyelvről van szó. (…)

A szimbólumok és a szimbolikus rítusok szükségessége csak akkor merült fel, amikor az ember kiűzetett az Édenkertből; olyan eszközök ezek, amelyek segítségével emlékeztetni lehet az embert az intellektuális és szemlélődő szintről a fizikai és gyakorlati szintre való alászállására a későbbi szakaszokban. (…)

A tradicionális művészet motívumait, amelyek számunkra »dísszé« váltak, eredetileg az Út jelzőtábláiként, vagy a rejtett Fény nyomaként alkalmazták, melyet az érzékfeletti zsákmány vadászai követnek. Ezen absztrakt formákban, minél messzebb követjük azokat visszafelé, vagy fedezzük fel maradványaikat a népi »babonákban«, mezőgazdasági rítusokban és a népművészet motívumaiban, annál inkább felismerhetjük az érzékelhető alak és a nem érzékelhető ismeret poláris egyensúlyát; de ahogy Andrae mondja (Die ionische Säule, Schlusswort), a hozzánk vezető útjukon tartalmuk egyre inkább kiüresedett, természetük a »civilizáció« haladásával egyre inkább megváltozott, annyira, hogy azzá váltak, amit mi »műformáknak« nevezünk, mintha egy esztétikai szükségszerűség (…) hívta volna életre őket. Amikor a jelentés és a cél feledésbe merül, vagy csak beavatottak emlékeznek rá, a szimbólumok egyedül azokat a dekoratív értékeiket őrzik meg, amiket ma a »művészethez« társítunk.”

Az írás Kocsi Lajos fordításában olvasható az Ars Naturae folyóirat 22. számában, illetve az Ars Naturae Online oldalán.