Ahol búcsú van, ott giccs is van

Az elmúlt ösztöndíjas időszakban a Kárpát-medence búcsújáró hagyományát bemutató fotó projektem elméleti hátterét dolgoztam tovább. A kialakulóban lévő fotóanyag jól láthatóan tagozódik három fő irányvonalra. A beállított portré fényképeket elkapott életképek egészítik ki, illetve a helyszíni kavalkádból kiragadott, új kontextusba helyezett tárgyfotók adnak további gondolatmenetet a fotósorozatnak. Ez utóbbiak esetében elkerülhetetlen a giccs, mint műfaji sajátosság vizsgálata; hiszen lépten-nyomon látható, bármelyik búcsúban is megfordulok, a giccs is elkíséri ezeket a rendezvényeket, ami legszembetűnőbben a hazavihető vásárfiákban mutatkoznak meg. Elmondható, hogy ahol búcsú van, többnyire giccs is van. 

Abraham A. Moles több kategóriát állít fel A giccs, a boldogság művészete c. művében. Véleménye szerint a giccs a következő kategóriákba sorolható. Egyrészt azokat a termékeket nevezi giccsnek, amiknek a kivitelezése nem tanúskodik különösebb művészi tehetségről vagy műgondról, szembe állítva azokat az eredeti népművészeti, aprólékosan megmunkált alkotásokkal (pl. a festészet vagy szobrászat területén.) Másik eset akkor áll fenn, mikor egy vallási érzést visznek át egy profán célokat szolgáló tárgyra (pl. egy Szűz Mária-képpel díszített papírzsebkendő, nyakkendő, vagy Szűz Mária formájú műanyag flakon esetében.); ilyenkor a vallási szimbólumok eredeti céljukat vesztik. A giccsnek ebben a vonatkozásában két fő irányzat van. Az egyik a “souvenir” kérdéséhez kapcsolódik, amely irányított sekélyességében a kézművesség régi eszméjével, valós művészi értékével ellentétben álló tömegtermelés parancsának engedelmeskedik. A másik irány a funkció eltorzulásával, a dekoráció indokolatlan használatával áll összefüggésben. Ilyen esetben felmerül a kérdés: Szűz Mária például golyós tollra vagy hűtőmágnesre való-e? 

Természetesen az ízlés szempontjából a keresztény giccs nem alkot külön kategóriát. Mindannak, amit manapság előállítanak és kínálnak a fogyasztónak, a nagy többsége ízléstelen és giccses, írja Karl Pawek A keresztény giccs c. művében. A vallási giccs ugyanakkor egyike a giccs legelterjedtebb megjelenési formáinak. A vallásos művészet folytonosan súrolja a giccset, és gyakran válik azzá. 

Másik megközelítés Gillo Dorfles A giccs - A rossz ízlés antológiájában azt boncolgatja, hogy a tágabb értelemben vett vallásos művészet jó részét az teszi óhatatlanul giccsessé, hogy olyan széles közönségnek szánják, melyről azt feltételezik, hogy silány termékeket kell eléjük tálalni, nem pedig művészi igénnyel létrehozott produktumokat; nehogy a művészet újdonságai eltávolítsák a híveket a vallástól. 

Ez a kérdéskör megjelenik az általam fényképezett búcsúfiák esetén is, mint például a csillámporral fedett Jézus szobornál, az imádkozó kéznél, a hologramos Jézusnál, vagy a sorozatgyártásban elkészült művirágnál. 

Természetesen jelentősége van annak is, hogy ezeket a tárgyakat kiragadom a környezetükből. Amikor alkotunk, bennem is - mint minden művészben - van egy belső igény, hogy megszépítsük a valóságot, műveink tetszést váltsanak ki, vagy legalábbis megjelenésükkel felkeltsék az érdeklődést, hogy üzenetünk célba érjen. Ez vezérelte azt a koncepciómat, hogy a búcsúfiákat kiragadom zűrzavaros, szedett-vedett, sokszor szegényes környezetükből és egy új hátteret építek fel nekik. Semmiképp sem szeretnék alkotni egy egészen új jelenetet a tárgyak köré, hiszen akkor a fotósorozat többi, dokumentarista megközelítésű fényképétől nagyon leválna ez az anyag. Fontos szempont számomra, hogy úgy dokumentáljam a tárgyakat, hogy megőrizzem a  giccs miliőt, ugyanakkor precíz, aprólékos munkával, jól átgondolt, bevilágított fényképeket készítsek. Így megszűnnek szuvenírok vagy giccstárgyak lenni, nem a sorozatgyártás részei maradnak; hanem egyedi produktumok, műtárgyak lesznek. Ez az attitűd fontos vezérvonalam a sorozat elkészítésekor.