Átadták az ARTtransfer-díjakat
Idén hatodik alkalommal adták át a Ludwig Múzeum által alapított ARTtransfer-díjakat
Idén hatodik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
A pályázatra az intézmény magánszemélyek jelentkezését várta 2021–2024 között megvalósult projektekkel. Az idei kiírást a múzeum a kortárs képzőművészettel kapcsolatos kérdések, kérdésfelvetések témakörében hirdette meg kapcsolódva az ez évi kerettémához és a februárban megnyíló, Gyakran ismétlődő kérdések című kiállításhoz. A benyújtott projektekben a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett kiemelt szerepet kell kapnia a befogadást, a műalkotások és a művészek gondolkodásmódjának megismerését, megértését segítő kérdések, kérdezéstechnikák pedagógiai, és művészetpedagógiai használatának, illetve a kérdéseknek, a kérdésformáknak, valamint a megismerő attitűdöt támogató feladatoknak, munkamódszereknek. A kiválasztott, második fordulóba jutott pályamunkákat egy nyilvános minikonferencián mutatták be a pályázók, ahol a zsűri a tízperces prezentációk után helyben hozta meg döntését.
A fődíjat György Gabriella nyerte a Beszélgetésindító kártyajáték a Láthatatlan jelenlét – Bevezetés a kortárs képzőművészetbe kamaszoknak, de nemcsak nekik című kiállításra készült kártyasorozatával. A 13–16 éves korosztálynak szóló játék egy olyan kiállítás oktatási segédanyaga, amely a több szintű látogatói élményt segíti elő a gyerekek aktív közreműködésére építve. A beszélgetésindító kártyajáték többféle kérdéstípuson keresztül támogatja a mélyebb színtű műértelmezést, diskurzust indítva a művekről, a játéktér pedig maga a kiállítás és a kiállítótér.
200.000 Forintos különdíjat kapott Hoffmann Miklós Fény – gép – lény: alkotótársak vagy segédeszközök? című foglalkozás fókuszában a számítógép, a mesterséges intelligencia és a kortárs képzőművészet kapcsolata áll. Az egyetemistákkal zajló foglalkozások során reflektív gondolkodást támogató kérdésekkel segítik a fiatalokat, a cél pedig az alkotás mellett maga a diskurzus, illetve annak megélése, hogy ha mi magunk alkotunk ezekkel a különleges társszerzőkkel, vagy éppen azok kizárásával, akkor ez mennyiben változtatja meg az értékítéletünket.
A zsűri továbbá 100.000 Forintos különdíjjal jutalmazta Garami Gréta a Múzeumpedagógia óvodás korúaknak – Az interaktív olvasás és a kreatív beszélgetés módszere a Deák17 Galéria kortársművészeti kiállításaiban című projektjét. A gyakorló óvodapedagógusok és a galéria múzeumpedagógus munkatársai által közösen kifejlesztett, kifejezetten óvodás csoportoknak szóló program, foglakozás és módszer egyszerre élményalapú és kortárs művészet fókuszú. A megvalósításhoz az interaktív olvasás módszerét hívták segítségül, amelynek középpontjában a folyamatos kérdésfeltevés és válaszadás áll.
A díjak összegét a B. Braun Medical Kft. támogatása biztosította. A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek. A díjátadást követően a Ludwig Múzeum a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat elérhetővé teszi honlapján.