Az antropocén művészet

Az antropocén művészetekben való erőteljes jelenléte rámutat arra, hogy a fogalom túlmutat a szűk természettudományos és akadémiai körökön. [1]  Miközben a művészeti világban az antropocén egy roppant népszerű és gyakran alkalmazott kifejezés és hívószó, az antropocén átfogó esztétikai elméletének kidolgozása még várat magára. A klímaváltozás és az antropocén egy olyan kontextust jelent, amelyben nem egy egységes antropocén-művészeti szcéna jelenik meg, hanem törések, diskurzusok és eltérő megközelítések tűnnek fel a kulturális mezőben.[2] Az antropocén esztétika – és általánosságban az öko-esztétika – valami kiterjedtebbet és általánosabbat kell hogy jelentsen az olyan speciális irányzatoknál és megközelítéseknél, mint az öko-art, a land-art, az öko- vagy zöld irodalom és az öko-építészet, vagy a később is megemlített cli-fi.[3] Miközben a művészvilág már az 1960-as évek óta létrehozta az ökoművészetet, a művészettörténet és az esztétika későn reagált az antropocénre. Egyértelmű, hogy a diszciplináris határok és a fogalom története miatt az esztétika még a humántudományoknál is nagyobb megkésettségben van az antropocén kapcsán.[4] Felvethető az is, hogy lehet-e napjainkban általánosságban esztétikai minőségről és egy a valóságot megragadó esztétikai elméletről beszélnünk? Az antropocén alapvetően elbizonytalanító kérdéseket vet fel, nemcsak az emberiség, hanem a művészet jövőjével kapcsolatban is. Vajon a valóságnak az antropocén jelentette posztantropocentrikus Földrendszer alapú értelmezése nem árnyékolja be a művészet megszokott kifejezésmódjait és esztétikai kódjait?