Az eozinmáz nyomában

Pécs Magyarország egyik legsokrétegűbb történeti városa, amelynek karakterét az egymásra épülő korszakok kulturális, vallási és építészeti öröksége formálta. Városszerkezetében és épületállományában egyaránt jelen vannak a római kor emlékei, a középkori keresztény kultúra lenyomatai, az oszmán építészet különleges alkotásai, valamint a polgárosodás és az ipari fejlődés meghatározó rétegei. E korszakok nem elszigetelt emlékként élnek tovább, hanem szerves kapcsolatot alkotnak a történeti belváros tereivel, utcáival és a várost körülölelő táji környezettel. Pécs arculatát az eltérő építészeti hagyományok találkozása mellett a művészetekhez, az iparművészethez és az anyagkultúrához fűződő szoros kapcsolata is gazdagítja, melyben különleges szerepet kap a Zsolnay gyár.

A manufaktúra története összefonódik a XIX. századi és a századfordulós Pécs fejlődésével és a szecessziós művészet kibontakozásával.

Rövid pécsi tanulmányútjaim során végig jártam a város jelentős emlékeit, valamint egy egyeztetett kutatói gyárlátogatás során megtekinthettem az alkotói fázisokat és a gyár mai állapotát. A Zsolnay-negyed MCXVI építésziroda által megújított területe nemzetközileg is fontos példája az adaptive reuse elvének és az összetett építészeti – műemlékvédelmi – fenntarthatósági gondolkodásnak.

Útjaim során találkoztam Dobány Sándor Ferenczy Noémi-díjas keramikusművésszel is, aki bemutatta műhelyét és bepillantást engedett az alkotási folyamat lépéseibe, az építészeti kerámia egyediségének technikájába, valamint abba a művészetet és építészeti térképzést ötvöző háttérgondolkodásba, ami munkáit jellemzi.