Az öltöztetett Mária-szobrok misztériuma

A Mária-szobrok öltöztetése a római katakombák felfedezéséig nyúlik vissza, fejlődés történetében többször kritikai támadások tüzében változnak a szokások, de az ezt övező lelkület máig él és virágzik. Mik az indítékai az öltöztetésnek, miben segíti az ájtatosságokat a látszólagos külsőségeken túl?

Kapcsolódó személyek:

Ereklyék, kegyképek, szobrok, Máriák

A Mária-szobrok öltöztetésének hagyománya évszázados múltra tekinthető vissza, és az ezt övező lelkület napjainkban is életben maradt. A szentek öltöztetésének gyakorlata a 17. században válik általánossá a katolicizmusban. Egyrészt az 1563-as Tridenti zsinat virágoztatta fel ezt a szokást, ahol külön is foglalkoztak az ereklyék és szentek ábrázolásának tiszteletével. A szobrok és ereklyék öltöztetésének felvirágzásában nagy szerepe volt a Róma alatti katakombák, temetkezési helyek felfedezésének is. Ez a felfedezés a kereszténység hőskorára irányította a figyelmet, a vértanú-ereklyéknek köszönhetően az ereklyetisztelet tovább lendült. Az ereklyék ajándékozásával erősítették a rekatolizációs törekvéseket, ami hozzájárult egy nagymértékű ereklye kereskedelemhez is. Így a 18. századra már komoly reprezentatív funkciója volt ezeknek a tárgyaknak. A szent helyek igénye is kialakult, hogy birtokoljanak ilyet; illetve az új kultuszhelyek hírnevének növekedéséhez is nélkülözhetetlen volt, hogy rendelkezzen valamilyen szent ereklyével. Igény alakult ki arra, hogy díszítsék, szebbé, ünnepivé tegyék ezeket az ereklyéket. A katakomba szentek csontvázának díszítése elsősorban apácakolostorok tevékenységi körébe tartozott. Ez bevett gyakorlat volt, mivel a női kolostorokban készültek a liturgikus és miseruhák.

Mária-szobrok öltöztetése

Az ereklyék mellet a szobrok, különösen a Szűz Mária ábrázolások öltöztetése is évszázados múltra tekinthető vissza. A Mária szobor öltöztetésének gyakorlata a közösségi és egyéni áhítat gyakorlat részét képezi. Öltöztetik a kegytemplomok szobrait, a körmenetkor körbevihető Máriát, és az otthoni áhítatban megjelenő szobrokat is. A 12-13. századra tehető, mikor fejdíszek és koronák is kerülnek a szobrokra.

Az 1545-ös, Alpokban fekvő Trient városában tartott zsinat zárta le végleg a középkort, és az egyház történetében új korszakot nyitott. A régi hagyományokon alapuló Mária-tisztelet új színezetet nyert. Részben a reformáció volt ennek az oka, ami támadta a katolikusok Mária-tiszteletét. A Duna mentén fekvő országokban hozzájárult ehhez még a török veszedelem, hódoltság is; így Mária személye a törökellenesség szimbólumává vált. Bibliai megerősítéssel is alátámasztották mindezt, a Jelenések könyvének félholdon taposó Asszonyával. Majd a tridenti zsinat is - a protestánsok vádjaira válaszképp - , hangsúlyozta, hogy Mária és a szentek képeinek tisztelete nem ellenkezik Isten parancsolatával, az ájtatoskodás nem maguknak a képeknek, a szobornak, vagy a holt anyagnak szól; hanem az ábrázolt szenteknek.

A 17-18. században, a barokk időszakában előtérbe kerültek a helyi jelentőségű búcsújáró helyek, a távoli, ősi kegyhelyekkel szemben. A költséges távolsági zarándoklatokat a vallásháborúk és a folyamatos török veszély háttérbe szorította, a nemzeti szabadság küzdelmek korában a romló anyagi helyzet sem tette ezt sokak számára elérhetővé. Ez a szellemiség virágoztatta fel ebben az időszakban több középkori búcsújáró helyünket is, úgy mint Andocsot, Csatkát, Celldömölköt, vagy éppen Mátraverebélyt.

A 18. századra már nem csak a Máriák, hanem mindenféle szent szobor öltöztethetővé válik. A fejlődés hatására kialakul három Mária-ruha típus is, a Loreto - szűk ruha, az Altötting - kötény, és a Mariazell - széles, kúp alakú kötény. Érdekesség, hogy a szobrokat gyakran át is alakították, hogy könnyebben lehessen ruhát adni rá. Hazánkban is a barokk kortól, a török kiűzését követően kezdik a szobrokat öltöztetni. Ekkor kezdik öltöztetni a híres andocsi Fekete Madonnát, vagy a mátraverebélyi szobrot is.

Kritikák

A felvilágosodással ez a gyakorlat viszont negatív kontextusba kerül, a szobrokat ilyenformán ruhaállványnak tekintik, amik nélkülöznek mindenféle művészi értéket, és méltatlanok az istentisztelethez. Haszontalan díszítgetésnek, a vallás nevetségessé tételének tartják. Ennek hátterében az áll, hogy voltak szobrok, amik valóban csak torzók voltak, és nem volt kimunkálva a testük. De arra is akad példa, amikor fény derül egy eltakart művészettörténeti értékre. A németországi Dimbach településen 1975-ben fedezik fel, hogy egy hosszú ideje öltöztetett kegytárgy ruhái egy gyönyörű középkori szobrot takarnak. A felfedezés olyan elementáris erővel hat a helyiekre és a művészettörténészekre, hogy nem öltöztetik tovább a szobrot.

Az intimitás megteremtése

Felmerül a kérdés, mégis mi célt szolgál akkor egy szép, kimunkált szobron a ruha?
Taddeus Zingg abban látja ennek értelmét, hogy a művészeti élmény felett meghatározóvá válik az intimitás, a “művészi” helyett az “emberi” nyer teret. Ennek a felfogásnak értelmében a zarándok ugyanis nem egy művészeti élményt keres, hanem kapcsolatot szeretne létesíteni a Szűzanyával. Úgy tekint rá, mint égi édesanyára, királynőre, saját Máriájára; akihez személyes viszony fűzi, mivel hétről hétre nála teszi le gondjait, bánatát. Ezt az igényt szolgálja ki az öltöztetés. Nem véletlen az sem, hogy alapvetően női szokássá vált a ruha varrás és öltöztetés. Olyan női szempontok is megjelennek itt, mint a díszítés, a hétköznapi és ünnepi ruha kiválasztása, cseréje. Amellett, hogy valós ember képévé változtatják Máriát; ruhája mégis stilizált marad, elhatárolódik a mindennapi viselettől, jelzi viselője másságát.

Azaz kettős hatás jelenik meg: egyrészt keressük a kontaktust a képben ábrázolttal és saját szokásainkhoz hűen ruhát öltünk rá; másrészt törekszünk arra, hogy a ruha mégse legyen túlságosan emberi.

A búcsújáró helyeken egy-egy kép vagy szobor jelenti a tisztelet legfőbb tárgyát, de a mesterséges objektum mellé gyakran társul valamilyen természeti jelenség, forrás vagy fa is. A természet tárgyainak kultusza történetileg megelőzheti a mesterséges tárgyakét, de a legtöbb helyszínen ezt nem tudjuk igazolni.
A Máriát ábrázoló kegyszobrokra az adott ünnepkörnek megfelelő színű ruhát adnak, az aktuális időszak liturgikus előírásai szerint. Az egyik leghíresebb öltöztethető Mária-szobor Andocsban található, ahol több mint 260 öltözéket őriznek a helyi múzeumban. A legtöbb köntös Magyarországról származik, vagy határon túli magyaroktól; de találhatunk a gyűjteményben kanadai, latin-amerikai, vagy kínai ruhát is. Jelenleg három teremben függnek vállfákon a ruhák, Máriát pedig minden második pénteken öltöztetik a helyi asszonyok. Andocson különleges jelentősége van a kalocsai mintás Mária-ruhának. Nagybúcsúkor, augusztus 15-én mindig azt adják rá; szimbolizálva ezzel is Andocs és Kalocsa szoros kapcsolatát. A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása óta a Mária-szobrok öltöztetése az asszonyok és fiatal lányok feladatává vált. Búcsúnapok előtt sokszor már két-három nappal el kezdik csinosítani a szobrot, a szentélyt és a templomot. A hagyomány viszont úgy tartja, hogy Mária ruháit sohasem kell mosni, mert azok nem piszkolódnak be; használat után azért leporolják.