Hír

2023-08-05 12:34:00

Az osztrák filmélet kiemelkedő eseményeiről

Tudósítások a Diagonaléról és a Crossing Europe-ról a Filmvilágban

Az osztrák film három legfontosabb fesztiválja közül idén egy még hátravan: a VIENNALE október 19. és 31. között hozza el majd Bécsbe a világ filmművészetének legjavát. A két fontos ausztriai versenyfesztivál, a grazi Diagonale és a linzi Crossing Europe viszont szokás szerint az év első felére esett. Grazban a hazai filmek mérettek meg, méghozzá egy olyan év után, amelyben az osztrák film főként botrányok révén került be a világsajtóba. Hogy mi az, ami ezekből a negatív szenzációkból tanulságként leszűrhető, és mi, az, ami ezeken túl és ezektől függetlenül valóban figyelemre érdemes, arról a Filmvilág folyóirat júniusi száma közölt beszámolót (Az igazat, ne csak a valódit). Buglya Zsófia ebben az osztrák film „néha kíváncsi és küldetéstudatos, máskor provokatív és agitatív”, de legfőképp „valóságközeli” tendenciáit méltatta. A most megjelent, augusztusi lapszámban ugyancsak ő ír a fiatal európai filmeket versenyeztető, társadalmi küldetéssel bíró Crossing Europe-ról. Tanulságok és abszurd között című írása „Európa filmes lelkiismerete[ként], s egyben mindennemű fesztiváli rangkórság szellemes fricskája[ként]” mutatja be az idén huszadik évét betöltő mustrát, amelynek programjában szerencsére magyar részvétellel készült produkciók is helyet kaptak.