Az Üdvösség útjai

Baksai József és Kondor Attila számára a kápolnaépületek szakrális, transzendens aurája egy rendkívül alkalmas környezetet kínál képzőművészeti tevékenységük megértéséhez. Mindketten festők, és elsődleges kifejezési eszközük a narratív festészet, az a gyakorlat, amelyen keresztül filozófiai tartalmakat közölnek.

Baksai József egyedi technikával, vastagon felhordott, szinte reliefszerű, plasztikai értékkel bíró olajkép és grafikai sorozataiban különböző kultúrkörből származó tematikát jelen esetben a kereszténységet dolgozza fel. Akvarell képein emberalakokat látunk, akik olyan kérdéseket indukálhatnak, hogy mit jelent az ember „istenképűsége”, vagy megfordítva, a szentek emberi mivolta. A mai felgyorsult tempóban elgondolkodunk-e az emberi természet és a méltóság fogalmain.

Kondor Attila kontemplatív tájképei komoly gyakorlati filozófiaként működnek. Gyakori témái a tudat és lét kapcsolata, az idő, a figyelem irányai. A képein általában reneszánsz kertek, időtlen szépségű épületek jelennek meg. Önreflektív filmjeiben ezeket az építészeti tereket járhatjuk be a művésszel együtt, és mélyülhetünk el az aktuális filozófiai tételben, amelyre a cím utal: Hogyan érheti el a mai ember a kiegyensúlyozatlan világban a vágyott jólétet, üdvösséget, kegyelmet?

A posztmodern ember természetes módon képzeli el, és egyértelműnek tekinti a saját erőből elért jólétet azonosítani a testi egészséggel, és az anyagi javakkal. A művészek felteszik a kérdést, hogy vajon így van-e ez, vagy az üdvösségben olyan emberen túli dimenzió nyílik meg, amiben az isteni kegyelem nyilvánul meg? Művészként a válasz nyilvánvalóan „a képalkotásban rejlik a legmélyebb szellemi lehetőség a transzendencia felé, ami az érzékelhetőn túlra vezető út egyik állomása, és látható, megfogható, érzéki támasztékot ad”.

Ezen túl a kiállításon nemcsak filozófiai problémák kerülnek be a kiállításba, hanem a ma minden platformon folyó kétségbeejtő diskurzusetika hiányának kritikája és az arra adott válasz is, egy sajátosan kifejezett reakció. A két művész nemcsak a szakmában, de a térben is kapcsolatba kerül, teret engedve a művek szabad párbeszédének. A Kék Kápolnában Baksai József művei mellett Kondor Attila a vendég a leglátványosabb helyen, a Vörös Kápolnában pedig fordítva. Így saját territóriumukban egy merőben szokatlan státuszba, a fókuszba helyezik be a művésztársukat, ezzel fejezve ki egymás iránti tiszteletüket.