irodalom

Hír

2025-03-30 22:20:00

www.barkaonline.hu

Az új nadrág

Mesém a Bárka honlapján.

Az új nadrág címmel jelent meg mesém a Bárka folyóirat honlapján, a Papírhajó rovatban. Noha hamarosan megjelenik első gyerekverskötetem, nem sok gyerekeknek szóló dolgot írok, azt hiszem, egy kezemen meg tudnám számolni, hány mesét írtam. Ez viszont olvasható: ezen a linken.

Egy rövid részlet belőle:

"Akkor már korán sötétedett, délutánonként sűrű köd borult a lakótelepre, ezért apa mindennap elment Ferkóért az iskolába. Hazafelé tartottak, amikor rákérdezett.

– No, te nagy legény – biccentett felé –, ugye, hogy megszoktad már?

Ferkó haragosan a fejét rázta, de egy szót sem szólt. Otthon egyből kibújt a nadrágból, és a szennyeskosárba hajította, pedig csak egyszer viselte azon a héten.

Hónapok teltek el, a telet tavasz váltotta, a tavaszból nyár lett, és többé nem került szóba a nadrág. Sőt nemegyszer előfordult, hogy Ferkó az ebédlőasztalhoz is abban ült le, pedig odahaza mindannyian melegítőben voltak, utcai ruhát ugyanis nem illik viselni a lakásban.

Egy év múltán az új nadrág is kopni kezdett, a varrások széle megereszkedett, a szára alul pedig ugyanúgy elrongyolódott, mint a réginek."