Hír

2021-02-10 21:45:00

ONLINE

Balaton-felvidéki és bakonyi népdalok Navratil Andreával

A népdalénekes karantének, vagy rendhagyó "Dúdoló" sorozatának két legutóbbi részében az eddig fehér foltnak számító, azaz kevéssé népszerűsített népzenei kisdialektusunk, a Bakony - Balaton-felvidék dalaival ismerkedhetünk meg.

A Karantének, avagy rendhagyó "Dúdoló" sorozatot Navratil Andrea népdalénekes indította útjára a vírushelyzet miatt kialakult korlátozások idején, immáron lassan egy éve, a tavalyi év Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, 2020. március 25-én.

A hétről-hétre, majd kéthetente szerdánként jelentkező sorozat alkalmának virtuális vendége volt többek között Berecz András, Agócs Gergely és a Fonó zenekar, valamint a Kobzos együttes, állandó közreműködő zenésze pedig Demeter László (koboz, ének), illetve Császár Dominik (duda, furulya, ének) és Császárné Borzavári Róza (citera, hegedű, ének).

A két legutóbbi (18. és 19.) részben az eddig fehér foltnak számító, azaz kevéssé népszerűsített népzenei kisdialektusunk, a Bakony - Balaton-felvidék dalaival ismerkedhetünk meg:

Karantének 18 - Balaton

Karantének 19 - Farsang

A sorozat összes része pedig az alábbi linken érhető el:

Karantének, avagy rendhagyó "Dúdoló" Navratil Andrea népdalénekessel