Barcsay Jenő Szentendrei mozaikja
Idén 50 esztendeje nyitotta meg kapuját a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (eredeti nevén: Művelődési ház), 55 évvel ezelőtt készült el a könyvtár előcsarnokát díszítő grandiózus Szentendrei mozaik, amelynek tervezője és készítője, Barcsay Jenő éppen 125 évvel ezelőtt született.
A Szentendrei mozaik Barcsay Jenő munkásságában kiemelkedő helyet foglal el: az idős művész életművének szintéziseként és Szentendre művészi hagyományihoz fűződő kapcsolatának összefoglalásként tekintett a monumentális, 3×11 méter nagyságú muráliára. Bár számos elemzés, esszé, kritika jelent meg az 1970-ben elkészült műről, azonban ezidáig nem sikerült pontosan rekonstruálni a Szentendrei mozaik megszületésének körülményeit, illetve kapcsolatát a művelődési ház megépítésével. A tavaly nyár óta zajló kutatás azonban számos kérdésre választ adott: jelen előadás tucatnyi, nemrégiben felbukkant és soha nem publikált fotókon mutatja be a mozaik tervezésének és kirakásának menetét, majd első bemutatását a Műcsarnokban 1970-ben, illetve feltárja a Művelődési Házba történő beépítés körüli problémákat is. Stiláris szempontból összevetjük e művet a szentendrei „nagy művészeti elődök” (ortodox ikonfestészet, Vajda Lajos) festészeti hagyományival és a mozaik elkészítésekor, a hatvanas évek végén a városban megjelenő fiatal művészgeneráció (Aknay János, Deim Pál, ef Zámbó István, stb.) művészi látásmódjával is.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Hofer Miklós által tervezett HBPMK épületének Barcsay-mozaikja Szentendre 20. századi művészetének egyik legfontosabb, emblematikus alkotása, amelynek keletkezéstörténetét azért fontos felidézni, hogy a következő generációk számára is érthető, átélhető, és megfelelő történeti kontextusba ágyazott emlékműként/műemlékként adjuk tovább.