Beksiński tanulmányút Sanokban

Zdzisław Beksiński (1925 - 2005) egy Lengyelország-szerte országosan ismert és máig igen nagy hatású modern festő. Magyarországon kevesen ismerik, bár a sci-fi rajongók láthatták néhány munkáját illusztrációként.

Beksinski képei rendkívül egyediek és sajátosak, elsőre leginkább szürrealistának mondanám, de ő maga hevesen tiltakozna, mert soha nem szerette, ha kategorizálni próbálták. Mindenben Dalí ellentéte: nem csinált show-műsort, elvonultan élt, nem adott támpontokat a képeihez, a címei is gyakran csak dátumok. Szerinte a képei csak ,,hangulatok", és tiltakozott minden szimbolikus értelmezés és műelemzés ellen. Rendkívül erőteljes hangulatú, intenzív érzelmeket kifejező képeket festett, amelyek többnyire elképzelt tájakat ábrázolnak rendkívül élethűen és részletgazdagon. Gyakran óriási teret jelenít meg a képein, de a hihetetlen aprólékossággal kidolgozott részletesség a védjegye. A festményeinek egy része olyan, mintha csak néhány színre épülne, de közelről megnézve kiderül, hogy nagyon sok színáranyalatot használt. Rengeteg munka van minden képében; számtalan hajszálvékony ecsetvonást láthatunk közelről. A legtöbb képe kifejezetten komornak és ,,sötétnek", fájdalmasnak hat, sok köztük kifejezetten felkavaró, mégis minden jel arra utal, hogy alapvetően boldog ember volt. (Saját bevallása szerint is, és ez látszik az interjúkból is. Imádott festeni, ez volt az élete.)

Ez a kettősség folyamatosan érezhető volt a kiállításban.

Tavaly volt Beksinski halálának huszadik évfordulója, egyúttal Beksinski emlékév Lengyelországban. Akkor nem sikerült eljutnom, de most igen.

Termékeny festő volt, a képeinek egy része szülővárosában, Sanokban, másik része Varsóban van kiállítva. Én most Sanokban jártam, ahol a Történeti Múzeum egyik szárnya három emeleten keresztül kizárólag Beksinski galéria.

Nem csak azért volt fontos élőben látnom a képeit, mert rajongója vagyok, hanem azért, mert az albumokban és az interneten elérhető képek nem elég részletgazdagok. Tudtam, hogy élete során kísérletezett fotózással és digitális technikával is, de ezekről korábban nem találtam semmit.

A sanoki kiállítás az életmű teljes keresztmetszetét bemutatta, még a műtermét is elhozták Varsóból.

Számomra több érdekes tanulsága is volt a kiállításnak:

- A nagy méret (egy négyzetméter körüli a legtöbb kép) miatt rendkívül erőteljesen hatnak a képei. A festéstechnika, és a finom részletek, amikre számítottam, hogy élőben jobban látszanak, valóban csak így igazán megfigyelhetőek. Szó szerint órákat el lehet tölteni a kiállításon ezek megfigyelésével.

- Lehet, hogy csak nekem volt szokatlan, de még sosem találkoztam azzal, hogy egy festő kapcsán ennyire erősen megjelenik a modern világ. A múzeum udvarán ott állt Beksinski autója, háttérben fotók, amin láthattuk, ahogy a feleségével kirándul. A kiállításban berendezett műtermében láthattuk a modern várost, amit ő is látott varsói panellakása ablakából. A műteremben ott volt a számítógép monitora, rengeteg zenei kazetta, mert gyakran zenére alkotott, és tudományos számológépek. Láthattuk a vele készült riportfilmeket, ahol magáról és a festészetéről beszélt. Erőteljesen jelen volt Beksinski személye, ami egy pusztán festményekből álló kiállításban lehetetlen lett volna. Szívesen látnék nálunk is ilyen személyes hangvételű kiállításokat, mert sok művész személyisége is érdekes, nem csak a műveik.

- A kiállításban látható volt, hogy Beksinski ugyanúgy megtanult jól rajzolni, mint bárki, aki művészeti iskolába jár. (Ez nyilvánvaló kijelentésnek tűnik, de ma már nem mindenkinél van így.) Fotózott, és kísérletezett szobrokkal is. Azt is láttam, hogy utána – elnézést kérek minden szakértőtől – ugyanolyan modern grafikákat készített, mint bárki más az 1960-as, 70-es években. Ez után történt valami számomra megmagyarázhatatlan; ugyanis ,,valahogy" Beksinski rátalált a saját útjára. A korábbi munkáinál sokkal kidogozottabb, részletgazdagabb, látványosabb és izgalmasabb képeket kezdett el festeni. Számomra teljes rejtély, hogy hogyan zajlott ez a folyamat. Úgy tűnik, hogy egyszer csak, látszólag minden átmenet nélkül elkezdett ,,Beksinskis" képeket festeni. Többször végignéztem a kiállítást, egyszer csak azért, mert ez a kérdés járt a fejemben: Hogyan csinálta? Mi az, amitől ekkorát fejlődött? Mit csinált jól? Persze eszembe jutott egy gonosz és provokatív kérdés, és ezt csak félve merem leírni: sokan miért nem fejlődtek akkorát, mint ő? Miért ragadtak bele az ismert utakba és sémákba? Beksinski óriási és rendkívül egyedi utat tett meg – ez lenyűgöző.

- Persze nem csak festői szemmel, hanem ,,lénykészítői szemmel" is néztem a kiállítást. Ha nagyon racionálisan nézzük, teljes képtelenség Beksinski világa: az épületei ,,túl légiesek", könnyedek, de ha megépítenénk őket a valóságban, akkor összeomlanának. Az élőlények, fák is evolúciós képtelenségek. Nem lehet meghatározni, hogy a dolgok milyen anyagból vannak, vagy, hogy honnan jön a fény. Millió hasonló ,,logikai baki" van a képeken, és mégis, a fantasztikus témák, a festői tudás miatt ez senkit nem zavar egy pillanatig sem. Engem sem. Beksinski bátran lépett túl szabályokon, és a végeredményen ezt nem érzékeljük hibának, ami vitathatatlan jele a profizmusnak. A lényekre visszatérve: nyilván adja magát az ötlet, hogy meg lehetne festeni a lényeim ,,természetes közegét", ez már egy ideje motoszkál bennem, ehhez nem kell Beksinski. A kiállításban elgondolkoztam, hogy lehetséges, hogy érdemes lazítani azon a saját magam által alkotott szabályon, amelyek szerint a lényeim lehetőleg legyenek olyanok, amelyek akár élhetnének is. Ugyanis, ha ez nem szempont – ahogy Beksinskinek sem volt – akkor sokkal szabadabb, valószínűleg szobrászilag izgalmasabb variációk jöhetnek létre.

Összefoglalva több szempotból is (technika, részletek, egyedi stílus és az oda vezető út) rendkívül inspiráló volt számomra ez a tanulmányút, melyből úgy érzem, évekig tudok majd építkezni.