Beszámoló a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar makói vendégszerepléséről

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Makói Hagymaházban adott 2019-es koncertje a szokásosnál is igényesebb volt, hiszen az Amsterdami Concertgebouw kínálta megmérettetés előtti főpróbának tekinthette a nagyérdemű közönség. Programjukon négy mű szerepelt Vivaldi: g-moll Kyrie RV 587, Vivaldi: D-dúr Gloria RV 589, JS Bach: „O Jesu Christ, meins Lebens Licht” (BWV 118)” és Conti: Missa Sancti Pauli (1715). Az eltérő komponistai megközelítéseket párhuzamba állító műsor megválasztása nagyon sarkított előadói szemléletet követelt. Vivaldi ezen művei rendkívül ismertek, extrovertáltak, míg Bach fenti kantátája mélységesen introvertált szemlélődő, Conti nagyszabású miséje pedig a bécsi stylus mixtus igen komplex típuspéldája. Bizonyára a közönségcsalogató művel való indítás, majd a szigorúbb ellenpont felé való rövid átvezetés után a kevert stílusban való elmélyedés volt a koncepció alapja. Szerencsére Vashegyi György „óvatos duhaj” ezért ezt minden zökkenő nélkül meg tudta oldani. Ahhoz, hogy ez sikerüljön és Vivaldi atmoszférája akusztikusan ne "takarja ki" a másik két művet, nagyon jól jött Vashegyi intrinszik hangulati szordínója. Ez a temperált hangvétel a kórus és a zenekar sajátjává vált, ugyanakkor Bach komplexebb, de lírai művénél már teljes erőbedobással dolgozhattak minden zavaró kontraszt nélkül. A fő fogás Conti műve volt, noha persze ez a közönség számára nem tudatosult. Conti miután Bécsbe költözött követte azt a kompozíciós alapelvet, amit Fux és Caldara alakított ki és Zelenka valamint JS Bach is oly nagyon tisztelt. Carl Philipp Emanuel atyja gyászjelentésében úgy fogalmaz, hogy Johann Sebastian számára a következő komponisták szolgáltak példaként: Fux, Caldara, Händel, Keiser, Hasse, a két Graun fivér, Telemann, Zelenka és a Benda testvérek. Fux a Gradus ad Parnassum-ban fogalmazta meg a stylus mixtus (stile misto) alapelvét. Ennek lényege a stile antico (prima prattica) és stile moderno (secunda prattica, nuove musiche) olyan elegyítése, ami minél inkább szolgálja a művészi kifejezést. Ennek legfőbb helyszíne Bécs, legjelentősebb képviselői pedig a Ziani család, Fux, Badia, Caldara és Conti. De az ő példájukat követte a drezdai udvarban Heinichen és Zelenka valamint közvetítésükkel Lipcsében Johann Sebastian Bach majd végső soron Händel is. Conti minden műve igazi gyöngyszem, amikben a gáláns stílussal kacérkodó bravúros áriáktól a kórus minden lehetőségét kiaknázó ellenpontos tételekig terjed a spektrum. Az igazság az, hogy ez Vashegyi György igazi terepe. Itt válik igazán magabiztossá, és ekkor meri formálni a nyers partitúra anyagot. A Purcell Kórussal való szimbiózis hozza létre az igazi gyümölcsöket. Ezt csak megfejelni lehetne egy teljesen HIPP (natúr hangszerekre is) specializált zenekarral és a makói koncerthez hasonlóan megerősített (Bernhard Berchtold, Thomas Dolié) szólista gárdával. Hangsúlyoznám, hogy ez az előadás érettebb volt és erősebb szólista gárdával készült, mint a tavaly megjelent lemez. Még jelentősebb teljesítmény a gárda részéről Stölzel: Ein Lammlein Geht Und Tragt Die Schuld című oratóriumának lemezre vitele. Stölzel igazi géniusz volt, és mint Vivaldi tanítványa döntő szerepet játszott Vivaldi melódia formálásának, kompozíciós megoldásainak meghonosításában német területeken. Pont akkor tartózkodott Itáliában (1713-14), mikor Bach Weimarban átiratokat készített Vivaldi és a Marcello testvérek műveiből. Stölzel oratóriuma remekmű, majd minden második ária virtuóz obligát hangszeres szólóval dicsekedhet. A mű stílusa egyértelműen Vivaldi Juditha Triumphans-ának (esetleg más mára elveszett műnek pl. La vittoria navale predetta dal S Pontefice Pio V Ghisilieri 1713; Moyses Deus Pharaonis, 1714; L'adorazione delli tre re magi al bambino Gesù nella capanna di Betlemme, 1722) hatását tükrözi.