Hír

2022-01-18 11:55:00

Fonó Budai Zeneház

Bivalyerős Bivalyerő-évindító koncert

Dunántúli dallamokkal, újévköszöntőkkel, Vízkereszt napjához és Vízkereszt nyolcadához kapcsolódó szokásköltészettel és énekekkel indították az évet a Fonó Budai Zeneházban.

Bivalyerős programokkal és Halmos Béla-kiállítással indította az évet a Fonó Budai Zeneház

Az eseményen fellépet Agócs Gergely, Bese Botond és az Aprája dudazenekar, Berecz András mese- és énekmondó, Dóra Áron, az Egyszólam együttes: Juhász Zoltán, Sáringer Kálmán, Fábián Éva, a Fonó zenekar és Navratil Andrea, valamint Legeza Márton. Ugyanezen a napon 19.00 órakor Halmos Béla Széchenyi-díjas prímás, népzenekutató emlékére Béla bácsi címmel megnyitottak egy fotókiállítást. A kiállításon beszédet mondott néhány kedves és kötetlen, de hozzá hűen mégis komoly és tanító mondattal Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze. Beszélgető társa Berecz István a Fonó Budai Zeneház népzenei igazgatója volt.

„Néhány évvel ezelőtt Marticsek József bakonyi gazda télre való takarmánya elégett. Barátai a Fonóban szerveztek egy jótékonysági koncertet a megsegítésére, hogy a több milliós kárt valamelyest pótolják. A jószág megmenekült, a bivalyok többek között a koncertből befolyt segítségnek köszönhetően átteleltek, most pedig Marticsek József szeretne kedveskedni a Fonó közönségének egy másfél esztendős bivaly tinó húsával. A gazda zenész barátai természetesen most sem hiányozhatnak az ünneplésből. Az est nem titkolt célja a bivalytenyésztés megismertetése a közönséggel és a bivalyhús minőségének dicsérete, tánc és zene mellett.” − mondta el Agócs Gergely.

Az est házigazdája: Marticsek József bivalytenyésztő.