Boldognak lenni
Károlyi Csaba kritikája Mi kell a boldogsághoz című kötetemről
Az Élet és Irodalom 2025. január 3-i számába Károlyi Csaba írt kritikát legutóbbi novelláskötetemről. A számos figyelemreméltó megállapítást tartalmazó recenzió nem kizárólag a könyvet járja körbe, de szól eddigi köteteimről, munkáimról is. Két részlet a szövegből:
"Szeretnék telhetetlen lenni. Ebben az anyagban több van. Az anyag ugye a retorika fogalmai szerint a »Volt egyszer egy Békés megye«. De a téma az volna, hogy miként múlik el az életünk. Nem rossz téma. A gyerektörténetek hálásak, megmutatják, mi nem lett, mi nem sikerült, mire vágytunk, és végül mi jött össze. Idáig nagyon szép. A hóbortok is sokat mondanak az emberről, merthogy az ember imád pecázni, és fontos, hogy az milyen. Az nagyon jó. De mindez kevés. Azt szeretném látni, hogy mi van a felszín mögött. A felszínt látom, a mélységet nem. Jó, a Körös sem túl mély. Na persze » mily sekély a mélység / és mily mély a sekélység« – írta Kosztolányi. Mégis lehetne mondjuk megrendülni is, netán nagyon, de nagyon nevetni, esetleg kicsit megőrülni, kilépni a képből, vagy valami. Miközben olvasom a profi mondatokat, szeretném, ha jobban kizökkentenének az olvasói biztonságomból."
"Van egy különös tendencia, ami tetszik. Hogy lépjünk ki mégis merészebben az otthonosság idilljéből, a lokalitás biztonságából, a vidék természetének békéjéből. Három novellát találtam, amelyek kissé másmilyenek, máshogy is tetszenek: Új autónk van, A győztes, Hogyan csinálom én. Ezek merészebb, izgalmasabb irányt mutatnak, ironikusabb, játékosabb, fanyarabb irányt, bár sajnos itt is vannak zsurnalisztikus elemek. De az új autó körüli elképesztő családfői kavarás komolyan elkap és megérint, a médiának kiszolgáltatott földi halandó alakja kiválóan van megrajzolva, a mosott ruhák teregetéséről szóló írás pedig örkényi színvonalú."
Károlyi Csaba kritikája egy félperces reklám megtekintése után ezen a linken olvasható:
https://www.es.hu/cikk/2025-01-03/karolyi-csaba/te-voltal-mar-boldog.html