Bolygó Bogozó Marék Veronikával

Marék Veronikát különösebben senkinek sem kell bemutatnom, mert több nemzedék is felnőtt az alkotásain, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Neki köszönhetjük a Boribon- és a Kippkopp-sorozatot, a kockásfülű nyulat, A Csúnya Kislányt, nem utolsó sorban pedig a Laci és az oroszlánt. A nagyon jó hangvételű, izgalmas beszélgetésben Marék visszaemlékezett pályájának kezdeteire, elmesélte, hogy habár mindig is szeretett olvasni és rajzolni, de eredetileg dramaturg szeretett volna lenni. Megtudhattuk, hogy egész életében egy „már csak azért is megmutatom” hozzáállás vezette, részben ennek köszönhető, hogy elkezdett írni. Tizenhét éves korában, az érettségi előtt ellátogattak Somlay Artúrhoz, ahol annak kislányával, Emilivel elkezdték nézegetni a lány mesekönyveit. A kötetek lapozgatása közben Marék Veronikának egy olyan angol mese akadt a kezébe, amibe ott helyben beleszeretett. Ezután jött a felkiáltás, „Hát ilyet én is tudok csinálni!”. Ebből az elhatározásból és ötletből született meg a Boribon első kötete, jóllehet akkor még nem volt benne sok ambíció a történet kiadására. Édesapja vitte be könyvét a Móra Könyvkiadóhoz, ahova be is hívták ezután, viszont nem a történet kiadása miatt. Először kísérletképpen más könyvekben lett illusztrátor, hogy lássák, hogyan reagálnak a stílusára. 1956-ban jelent meg A Bem téri gyerekek című képeskönyve, ennek sikere után Boribon első része is útnak indulhatott. 

Az írónő mesélt arról is, hogyan alkotta meg a mackó nevét, és a folytatásban Boribon miért kapott új külsőt és környezetet. A név Marék fejéből pattant ki, a Bunbury angol színdarab (Oscar Wilde művének) címét addig ismételgette, amíg egyszer csak Boribon lett. Úgy gondolta, hogy ez egy igazi mackónév, hiszen kicsit dörmögős. Azt hitte, hogy Gabi és Gyuri szürke mackójára nem emlékeznek már a gyerekek, így Anni Panni mellett megjelent Boribon barna kivitelben.

További információ: tiszatajonline.hu