Bolyongások egy múzeum raktárában...

Az ösztöndíjprogram keretén belül foglalkozom a hazai szimpózium mozgalom kezdeti szakaszával, népszerűsítve a villányi kő-szobrászati szimpózium, valamint a siklósi kerámia szimpózium törénetét és "termését". Itt a 60-as évek végétől lehetőség nyílt minden kötöttségtől mentesen kísérletezni anyaggal és formával, közösségben eszmét cserélni és a műhelymunkát külföldi művészekkel megosztani. Mindez addig nem tapasztalt szabadságot és megújulást jelentett az akkori művészeti élet különböző területein. A siklósi szimpóziumok pedig teret nyitottak a modern magyar kerámiának.

Az ősz folyamán többször volt alkalmam a pécsi Janus Pannonius Múzeum modern kerámia gyűjteményét megismerni, lévén, hogy a siklósi kerámia szimpózium fennmaradt anyagának csaknem teljes egésze a múzeum gyűjteményébe került. Az alkotótelep és a múzeum közötti megállapodást még az első szimpóziumok idején a múzeum egykori művészettörténésze, Sárkány József munkája szorgalmazta, de egészen a 2000-es évek elejéig, a Siklósi Alkotótelep fennállásáig kerültek munkák a múzeumba. Most, a rendkívül segítőkész és felkészült múzeumi munkatársak teret adtak a kutatásomnak és a múzeumi kartonok átböngészése után a korabeli sajtóanyag és katalógusok hozzáférhetőségével is segítették munkámat. Mindeközben e kutatásnak egyértelműen az a legizgalmasabb momentuma, amikor "az ember" találkozhat a "tárggyal" és egy raktár sötét labirintusában zseblámpafénnyel pásztázhatja az éppen "tetszhalott" alkotásokat. Cél és terv azonban, hogy tetszhalottságából felébresszük a raktárak mélyén feledésbe merült művészetet és ennek az egyébként is nehezen tárolható, - sőt, talán még nehezebben méltó értékelésre találó - művészeti ágnak, a kerámiának jeles darabjait bemutassuk. A "siklósi történet" megírása közben elkezdtem tehát közelebbről tanulmányozni a kerámia-szobrokat, hogy a közeljövőben egy izgalmas kiállításhoz is válogathassak belőlük a Janus Pannonius Múzeum "Múzeum Galériájába".