BOLYONGÁSOK - Ország Lili Kiscellben

Összetett viszonyulás a múlthoz: ez Ország Lili művészetének központi témája. Életművében különös hangsúly került a történelem és az emlékezés viszonyára, az egyéni és a kulturális emlékezet folyamataira. A szakralitással keveredő zsidó történelemfogalom, a gondolkodással összefüggő emlékezetmunka, a túlélő művészt űző lelkiismeret, hogy az áldozatokról méltón megemlékezzen, olyan főművek alkotására sarkallták, mint a Rekviem-sorozat vagy a De Profundis-triptichon. Az életművet lezáró, összegző jellegűnek tekinthető Labirintus-sorozat szintén emlékezés: visszatekint az életútra, él az önidézés eszközével, és kultúrtörténeti vonatkozású motívumaiban ókori emlékek sejlenek fel.

A Fővárosi Képtár gazdag anyaga is – bár szűkebb fókusszal – megengedi az emlékezés témájára felfűzött vizsgálódást. A tárlat vállaltan a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár sajátos nézőpontjából tekint az életműre: egy-két kivételt leszámítva a saját gyűjteményünkben található Ország Lili-műveket mutatunk be.

A kiállítás a gyűjteményből kiinduló, magára az intézményre is rátekintő kiállítások sorába illeszkedik. Hangsúlyosan tárgyalja a hatalom és művészet komplex viszonyát, a Rákosi- majd a Kádár-korszak szürreális zártságát, a művészi tájékozódás nehézségeit, az információéhség kikényszerítette alkukat. Ország Lili szinte egész életműve abban az apró garzonlakásban született, ahol a főiskola befejezésétől egészen 1978 elejéig lakott. Rendkívül szűk élettere éles ellentétben állt gondolatainak szabadságával, tágas és gazdag belső világával, szellemi terével, amelyben művei révén bolyonghatunk. A templomtér tengelyében látható főművek a festői teljesítmény tanulmányozására hívnak és a Fővárosi Képtár gyűjteményének jelentőségét mutatják, a mellékterekben elhelyezett munkák pedig az alkotói folyamatra, annak kerülőire, útvesztőire világítanak rá.

A Kiscelli Múzeum és a Templomtér sok tekintetben különleges kiállítási helyszín. Ország Lili egész életében templomokat szeretett volna kifesteni. Barátainak Tihanyból 1960-ban ezt írta: „Állati munkakedvem van! Legszívesebben nekiesnék a templom falainak, nem tudnátok róla levakarni, míg be nem festem az egészet. Na majd építünk egy templomot!” A templom kifejezés az ő szóhasználatában inkább képzetet, mint konkrét épületet jelölt. Rácz Istvánnal 1964-ben folytatott beszélgetésében mondja: „A templom az az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen.” A kiállítás az ebben a gondolatkörben fontos helyet elfoglaló belső (emlékező) templom fogalma köré épül, példaként állítja elénk Ország Lili emlékezését, traumafeldolgozását, és kérdez rá többek között a múzeum mint a művészeteknek és a tudományoknak szentelt hely, a múlt emlékeinek megőrzésére rendelt intézmény felelősségeire.

Kiállításunk helyszíne, a 18. századi templom az átépítéseknek, funkcióváltásoknak és a második világháborúban elszenvedett károknak a nyomait viselve romtemplomként, majd 1988 óta kiállítótérként saját történetében hordozza azokat a témákat, amelyek a festményeken is visszaköszönnek: építést és pusztítást, szakrális és profán egymásba játszását, a múltnak egymásra rakódó rétegeit, jelenlévő nyomait.

Ország Lili életművét az emlékezetről, a 20. századi történelemről Magyarországon és Európában máig folyamatosan zajló gondolkodás hozza közel hozzánk.

Nemcsak szellemi, hanem fizikai tere is rendkívül szűk volt, férjével, majd válásuk után egyedül egy 30 négyzetméteres garzonlakásban élt a Fiath János utca 16. szám alatt, sokszor egy sámlin ülve, a földön vagy az ablakpárkányra támasztott falapon dolgozott, csak 1978-ban, halála előtt néhány hónappal kapott egy tágas műteremlakást a A Kiscelli Múzeum Templomterében látható Bolyongások című kiállítás ilyen szempontból is egyfajta beteljesülés. A 18. században épült templom először elvesztette szakrális funkcióját, a II. világháborúban pedig súlyos károkat szenvedett, története így illeszkedik a festőt foglalkoztató problémákhoz, a szakrális és profán, az emlékezés és a történelem kérdésköréhez. A templom Ország Lili számára nem fizikai tér, sokkal inkább egyfajta képzet az ember belső világában. A kiállítás ebben az értelemben a templom fogalma köré épül, azt mutatja be, hogy a festő hogyan emlékezik, és rákérdez a múzeum mint a múlt megőrzését bemutató hely szerepére is a Várban. A szűk személyes tér és szellemi közeg azonban nem akadályozhatta abban, hogy belül szárnyaljon. Életének egyik legnagyobb vágya volt, hogy egyszer majd kifesthet egy templomot, amiről barátainak is beszélt.

A Kiscelli Múzeum Templomterében látható Bolyongások című kiállítás ilyen szempontból is egyfajta beteljesülés. A 18. században épült templom először elvesztette szakrális funkcióját, a II. világháborúban pedig súlyos károkat szenvedett, története így illeszkedik a festőt foglalkoztató problémákhoz, a szakrális és profán, az emlékezés és a történelem kérdésköréhez. A templom Ország Lili számára nem fizikai tér, sokkal inkább egyfajta képzet az ember belső világában. A kiállítás ebben az értelemben a templom fogalma köré épül, azt mutatja be, hogy a festő hogyan emlékezik, és rákérdez a múzeum mint a múlt megőrzését bemutató hely szerepére is.

A zsidóság történetének eseményei a szakralitással keverednek, a túlélő művészt az áldozatokról való emlékezésre sarkalló lelkiismeret olyan fő művek alkotására indítják Ország Lilit, mint a Rekviem-sorozat vagy a De Profundis triptichon. Furcsa ellenpontját alkotják ennek a sötét, misztikus világnak a Bábszinház számára készült báb- és jelmeztervek, amelyek a művész könnyed, humoros oldalát mutatják meg. Színeikkel, bájos formáikkal talán azt is illusztrálják, hogy mit is jelenthetett Ország Lili számára az a védettebb szellemi alkotóközösség, amelynek a bábszínházi munkája kapcsán részese lett.

A Templomtér tengelyében fő műveket látunk, köztük a Labirintus-sorozat elemeit, amely egyfajta összegzés, emlékezés is, visszatekint a művész a saját életútjára. A 48 darabból álló sorozat alkotásakor Ország Lili már kezdetben is nagyobb felületekben, együttesekben gondolkodott, úgy képzelte, hogy ezek a darabok sűrűn egymás mellett, egyfajta falként jelennek meg. A mellékterekben elhelyezett alkotások pedig az alkotói folyamat kerülőire, útvesztőire hívják fel a figyelmet. A tárlaton összességében egy súlyos életmű különleges darabjai mutatkoznak be, csodás összhangot alkotva a Templomtér monumentális környezetével.