Esemény

2023-04-29 18:00:00

Református Nagytemplom (Sajószentpéter, Kálvin tér 9-23, 3770)

Budapesti Fesztiválzenekar - Templomi koncert - Sajószentpéter

A Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Heteinek egyik célja a már meglévő közösségek összekovácsolása és megerősítése, illetve újak létrehozása a zene erejével. A Templomi koncertek sorozat helyi templomokba viszi a zenekar ingyenes koncertjeit.

2011-ben alakult meg a Budapesti Fesztiválzenekar autentikus barokk hangszereken játszó régizenei együttese, amelynek produkciói meghatározó részét képezik a zenekar évadjának és közösségi tevékenységének is. S mi illene a barokk zenéhez jobban, mint egy templom szellemisége, hangulata és akusztikája? Templomi koncertsorozatukat 2014 nyarán indították útjára, azóta katolikus, református és evangélikus közösségeket is felkerestek. Legelső hangversenyüket a budapesti Deák téri templomban adták; országjárásuk alatt sok helyen megfordultak Pannonhalmától Soltvadkerten át Sellyéig, sőt egy kis erdélyi faluig, Kaplonyig is eljutottak.

Programsorozatuk az első másfél évben Bach kantátáira épült; a repertoár később további barokk zeneszerzők műveivel és új műfajokkal bővült. A Fesztiválzenekar örömmel ápolja ezt a nagy múltú zenei tradíciót, és boldogan osztja meg az arra nyitottakkal.

Műsor:
Alessandro Stradella: Da chi spero aita, o cieli  - Susanna áriája a "La Susanna" című oratóriumból
Johann Rosenmüller: Sonata Quarta a 3
Johann Valentin Meder: Gott hilf mir denn das Wasser geht mir bis an die Seele - kantáta 
Johann Sebastian Bach: Brich dem dem hungrigen dein Brot, BWV 39

Szólisták:
Kalafszky Adriána - szoprán
Gavodi Zoltán - alt
Mészáros Péter - tenor
Cser Krisztián - basszus

Közreműködik:
A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese
Vezető: Lesták Bedő Eszter

https://bfz.hu/hu/programkezelo-oldal/202223/templomi-koncert-222309/202304291800/