Hír

2022-12-15 11:23:00

Bratislava

Csóka Attila mutatta be a Paradigma Ariadnét a pozsonyi műszaki egyetemen

A Pozsonyi Műszaki Egyetem Építészképzése tematikus félév keretében tekintette át a magyar építészetet. Ennek keretében öt magyar iroda és Kovács Dániel művészettörténész tartott előadást

A Pozsonyi STU Építészképzése öt irodát hívott el hogy ezen keresztül tekintsék át a magyar építészet helyzetét. Az olyan nemzetközileg is jegyezett irodák mint az Architecture Uncomfortable Workshop vagy a Paradigma Ariadné melett olyan konzervatívabb, lokális keretek között működő műhelyek is bemutatkoztak mint a 3H, az Archicon vagy a PLANT.

Az előadás sorozat fényét emelte Kovács Dániel művészettörténész előadása, aki a 20. századot áttekintő előadásában mutatta be, hogy miért is alakulhatott úgy, hogy a vári rekonstrukciók a legmagassabban jegyezett hazai építészek által valósulnak meg, péládul az erre az előadássorozatra is meghívást kapott 3H építészei.