Hír

2023-08-09 10:04:00

Csurgó

Csurgó Város Helytörténeti Gyűjtemény szőttes anyagának feldolgozása

Csurgó város helytörténeti múzeumába kaptam kutatási engedélyt, az ott található textiles gyűjtemény kutatására, fotózására, oktatási célú használatára. Ezekből a képekből mutatok itt ízelítőt

A héten Csurgó Város Helytörténeti Gyűjteményét látogattam meg. 

Az ott található szedettes technikájú textiles gyűjteményt fotóztam be. 

"A helytörténeti gyűjtés kezdete Papp Imre - Papp Imréné tanárházaspár nevéhez fűződik. Az 1960-as években általuk vezetett Honismereti Szakkör révén több száz tárgy került be a gyűjteménybe. 

1975-ben a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága múzeumot hozott létre Csurgón. A vezetéssel előbb Rozs Andrást, majd Witt Lászlónét bízták meg, aki az 1900-as évek végéig látta el feladatát. Általa tovább bővült az anyag, főleg néprajzi tárgyakkal.

A térség viseletében meghatározó volt a len és a kendertermesztés, valamint a feldolgozása. Szinte minden háztartásban megtalálható volt a szövőszék, a legtöbb asszony maga készítette a háztartásban szükséges textíliákat.

A takácsok elterjedésével elterjedtek a boltokban kapható textilek is.

Csurgón és környékén a XIX-XX. fordulójáig a fehér volt a gyász színe. A kék, majd a fekete fonal megjelenésével a szőttesek mintája megváltozott, majd teljesen áttértek a fekete gyászviseletre. "

(részletek a Csurgó Város Helytörténeti Múzeum kiállítóterében található ismeretterjesztő feliratokból)

A gyűjtemény feldolgozásában segítségemre Tüske Anita néprajzos múzeológus volt. 

További információk és digitális archívum a csvhgy.hu weboldalon találhatók, vagy a muzeum@csurgo.hu címen kérhetők.